LELKIZŐ

Ágyban lett volna a helye a balesetkor L.L. Junior elhunyt kisfiának

Négy nappal a tragédia előtt Dávidkát megműtötték, ezért az orvosok szerint a baleset időpontjában semmi keresnivalója nem volt az utcán.
  • Szerző: ripost

Néhány nappal a tragikus balesete előtt megműtötték L.L. Junior kisebbik gyermekét, Dávidkát.

Az augusztus 31-én elhunyt kisfiú mandulaműtéten esett át hétfőn, és bár jóllehet, pihenésre lett volna szüksége, szombaton már egy zuglói rendezvényen volt az édesanyjával, ahol a baleset is történt.

„Az orrmanduláját távolították el. Én a műtét után nem sokkal érkeztem a kórházba, körülbelül egy órát voltam bent, játszottunk, nevetgéltünk. Dávid jókedvű volt, de fáradt, amikor a bátyjával – akit mindig utánzott – elkezdtek szaladgálni, elérkezettnek láttam az időt, hogy elinduljak. A srácok egyre jobban bepörögtek, az orvosok viszont azt kérték, Dávid még ne szaladgáljon. Ekkor búcsúztam el tőle. Ekkor láttam utoljára a fiamat” – mondta el a Borsnak elcsukló hangon Junior.

Bár a kisfiú műtétje sikeres és komplikációktól mentes volt, a lap által megkérdezett orvos szerint egy ilyen beavatkozás után a gyermeknek ágyban a helye.

„Orrmandulaműtét után – ha én operálok – arra kérem a szülőket, hogy egy hétig maradjon otthon a gyermek. A javaslatom ilyenkor, hogy a gyermek egy hétig ne menjen közösségbe, nehogy összeszedjen valami légúti fertőzést, és hogy ne ugráljon sokat. A szülőknek azt szoktam mondani, próbálják lekötni a gyereket meseolvasással, ülő játékokkal, hogy ne végezzen olyan tevékenységet, ami a fejben vérbőséget okoz. Ilyenkor még friss a seb, az elsődleges sebgyógyulásnak hét nap kell” – mondta el a Borsnak dr. Medveczky Zoltán fül-orr-gégész.

A lap kereste Junior volt párjának, Csillának az ügyvédjét is, ám a jogász a téma kapcsán nem kívánt nyilatkozni.