Létrehozva: 2018.03.28.

Ennyi volt a románc, kitálalt szakításáról A Nagy Duett sztárja

A fiatal énekesnõ nincs könnyû helyzetben! A TV2 áprilisban startoló mûsorában saját exével verseng majd.

Szingliként vág bele A Nagy Duettbe Tóth Andi, annak ellenére, hogy néhány hete mindenki arról cikkezett, összejött Szabó Ádámmal.

A %RIPOST% egy magazin márciusi gáláján még heves csókcsata közben kapta őket lencsevégre, Andi pedig ezt követően azt nyilatkozta, hogy valóban vonzódik a fiúhoz, de azt még nem tudja, hogy mit hoz a jövő. A TV2-n futó show keddi sajtótájékoztatóján azonban már oda sem mentek egymáshoz, és hiába kértük, egy közös fotóra sem voltak hajlandóak.

„Ádám és én szimpatizálunk egymással, ezt kár is lenne tagadni. Közel négy éve barátok vagyunk, és a baráti körünk is egyezik, ezért eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk együtt. Igaz, hogy randiztunk, de A Nagy Duett miatt pedig végképp jegeltük ezt a kérdést. Jelenleg a munkámra szeretnék koncentrálni, mert ez az első az életemben. Ami a köztünk levő kapcsolatot illeti, úgy gondolom, még akármit hozhat a jövő. Ádám személyében egy nagyon kedves srácot ismertem meg, de most valahogy nem fér bele az életembe a szerelem”

– mondta %RIPOST%-nak Andi, aki jelenleg nem vágyik tartós kapcsolatra, élvezi a szingliséget és a rengeteg felkérést.

De vajon mit hoz majd az április 15-én induló műsor? Nem kizárt, hogy a verseny hevében újra összemelegednek!

 

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Szintlépés: az Egyesült Államok nyíltan megfenyegette Magyarországot

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

travelo.hu

Szenzációs feltárás: 500 éve eltűnt templomra bukkantak Visegrádon egy teniszpálya alatt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője