Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.27.

A hírnév ára: idegösszeroppanást kapott Köllő Babett

A színésznő három évvel ezelőtt megkapta mindazt, amire vágyott, de a hirtelen rászakadt siker terhe alatt összeomlott.

Három évvel ezelőtt, a Feleségek Luxuskivitelben című műsornak köszönhetően Köllő Babett megkapta azt az országos ismertséget, amire egész életében vágyott.

A sikernek azonban megvolt az ára: a színésznőnek hirtelen annyi elfoglaltsága lett, hogy eljött az a pont, amikor már nem bírta tovább.

„Naphosszat tartó forgatások, fotózások és programok váltották egymást, délelőttökként pedig próbáim, esténként előadásaim voltak a színházban. Kívülről biztosan úgy tűnt, hogy lubickolok a népszerűségben és a sikerben, éjszakánként két-három órát tudtam csak aludni, és naponta hússzor levert a víz, miközben igyekeztem magamban legyőztni a démonaimat” – mondta el a Best magazinnak Babett, aki végül egy szupermarketben lett rosszul.

Épp a sorok között vásároltak a férjével, amikor hirtelen rosszul lett.

„A mosószerek előtt épp azon gondolkoztam, melyiket vegyem le a polcról, és közben idegösszeroppanást kaptam. Andrásnak úgy kellett összekaparnia a földről. Nem akartam, hogy kórházba vigyen, cserébe ágyba parancsolt, és lemondta a hétre az összes programomat.”

Babett ezután három napot aludt egyhuzamban, azóta pedig visszakerült az egyensúly az életébe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom