Létrehozva: 2019.01.30.

Ilyen luxusban él Palvin Barbi és szerelme

Még egy éve sem alkot egy párt Barbi és Dylan Sprouse, de máris együtt élnek, méghozzá New York egyik legpazarabb épületében.

Miközben szakmailag egyre feljebb jutott, Palvin Barbarát elkerülte a szerelem. Voltak ugyan próbálkozásai Lewis Hamiltonnal, Neymarral és Dzsudzsák Balázzsal, de egyikük sem bizonyult jó választásnak. Ám tavaly tavasszal Ámor nyila végre eltalálta, és az egyik barátjában, Dylan Sprouse-ban lelt rá az igazira. A magyar topmodell és az olasz-amerikai színész azóta elválaszthatatlanok, szinte alig akadt nap, amit ne töltöttek volna együtt. Közel egy hete pedig gondoskodtak róla, hogy még kevesebb időt kelljen a másik nélkül lenniük, ugyanis összeköltöztek.

Miután Barbi a legtöbbet New Yorkban dolgozik, és Dylan sörfőzdéje is itt van, egyértelmű volt, hogy a Nagy Almában kerestek közös otthont, amit elég gyorsan meg is találtak. A sztárpár Brooklyn egyik legújabb exkluzív felhőkarcolójában bérelt ki egy lakást. A The Greenpoint elnevezésű épület a mellette lévő kompkikötőről kapta a nevét, és New York egyik legszebb lakóépületének tartják.

De mindenképp a legújabb, hiszen a tervezett 40 emeletből a felső 16 még építés alatt van. Ennek ellenére az alsóbb szintekre már beköltözhettek a lakók, élükön Palvinékkal, akik 725 ezer és 959 ezer forintnak megfelelő dollár között fizetnek a lakásért, attól függően, hogy kettő vagy három szobást választottak. Ezt sajnos nem tudni pontosan, de az biztos, hogy a kilátás minden pénzt megér, ugyanis New York legszebb része, Manhattan látható a nappali óriási, 3 és fél méteres ablakaiból.

Bővebben a %RIPOST% napilap szerdai számában olvashattok Barbiék új otthonáról, és még több képet is láthattok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker