Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.10.20.

Az ukrán maffiától rettegett a magyar színész

Minden sorozatszínész szembesül egyszer azzal, hogy a nézõk nem tudnak, vagy nem akarnak különbséget tenni a képernyõ és a valóság között.

Németh Kristóf és Fodor Zsóka is kerültek már olyan szituációba, amikor az általuk játszott karaktert valóságosnak vélték a rajongóik. Erről is beszélgettek Hajdú Péterrel az Esti Frizbi felvételén. Így került szóba egy eset, amikor Kristóf bizony konkrétan halálra rémült.

"Annak idején az általam és Rékasi Károly által megformált karakterek pénzhamisításra adták a fejüket a sorozatban. Amikor ezek az epizódok futottak, egy este a benzinkúton odalépett hozzám egy szláv akcentussal beszélő fickó, aki közölte, hogy most vele kell mennem. Annyira meglepődtem és persze meg is ijedtem, hogy eszembe sem jutott tiltakozni. Követtem őt egy helységbe, ahol találkoztam Igorral..."

- kezdte az ATV stúdiójában Kristóf, aki alig hitt a fülének, amikor kiderült, miért kellett találkoznia a "főnökkel".

"Igor erős akcentussal közölte, hogy a papír, amit a hamisításhoz használunk, silány minőség és inkább vegyünk tőle. Végül megadta a számát, én meg persze megígértem, hogy keresni fogom."

Aztán hetekig néztem a hátam mögé...

- mesélte Kristóf a vasárnap este adásba kerülő műsor felvételén.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”

HŰHA

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda házaspár

HŰHA

Volt kitől örökölnie a szépséget: itt a fotó Kulcsár Edináról és édesanyjáról