Létrehozva: 2020.04.07.

Kiderült, ezért került kórházba Csonka András

A színész Joshi Bharat karanténnaplójában árulta el, miért volt szüksége orvosi kezelésre.

Pár nappal ezelőtt sokakat megrémisztett Csonka András fotója, amelyen egy kórházból jelentkezett be. Akadtak, akik egyből a legrosszabbra gondoltak, miszerint a színész a koronavírus-fertőzés miatt került be a klinikára. Szerencsére erről szó sincs, András már otthon van, és most azt is elárulta, miért kellett kórházban lennie.

Fotó: Keller Mátyás / Ripost

„Pár nappal ezelőtt váratlanul elkezdett egy kicsit zúgni a bal fülem, utána pedig be is dugult. De olyan erősen, mintha vattával lett volna betömve. Idegesített, hogy mi ez, hiszen ilyen sosem volt. Felhívtam a gégész barátomat, bementem hozzá a kórházba. Ez egy gégészeti osztály volt, itt nem feküdtek akkor koronavírusos betegek” – kezdte a színész Joshi Bharat Karanténnaplójában. Mint kiderült, András egy akut problémával küzdött, ezért orvosa tanácsára a klinikán marad.

„Csináltak egy hallásvizsgálatot, és kiderült, hogy egy akut halláscsökkenés van a bal fülemben. Miután ez a belső fül problémája, ami okozhat szédülést, fülzúgást, dugulást, ezért egy szteroidos infúziókúrát kaptam öt napig” – fogalmazott Csonka.

 

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

FÜLES

Félbehagyott tanulmányairól vallott Kőgazdag Filip: „A tanárral nagyon nem szerettük egymást”

FÜLES

Megszólalt a barát Tompos Kátya állapotáról: „Apró vágyak vannak az életében”

FÜLES

Az évszázad csalása: egy igazán lebilincselő thriller érkezik