Létrehozva: 2021.09.06.

Most érkezett: kiderült, hogy börtönben marad-e Fekete Dávid

Fekete Dávid nagy bajban van: több, mint százmillió forint összegű kárt okozó csalással és sikkasztással gyanúsítják, nem is szabadul egyhamar.

Szerző ripost

Nem mászik ki egykönnyen a slamasztikából Fekete Dávid. A Megasztár egykori döntőse a gyanús szerint több, mint százmillió forint összegű kárt okozó csalást és sikkasztást követett el.

A Bors most megtudta, meghosszabbították az énekes letartóztatását, elutasították a szabadlábra helyezése iránt előterjesztett kérelmét.

Fekete Dávid még jó ideig sitten marad
Fotó: TV2

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2021. november 6. napjáig meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint több, mint százmillió forint összegű kárt okozó csalást és sikkasztást követett el – áll a laphoz eljuttatott közleményben.

A közlemény szerint a bíróság a megalapozott gyanú fennállását a terhére rótt bűncselekmények tekintetében továbbra is megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés meghosszabbítását indokoltnak látta.

A hatóságok szerint Fekete Dávid elérhetetlenné válna a szabadlábra helyezése esetén, még akkor is, ha rendelkezik biztosnak tűnő tartózkodási hellyel.

Mint írják, Fekete Dávid első és folytatólagos kihallgatása között eltelt időben is követett el az eljárás tárgyát adó cselekményekkel azonos jellegű szándékos bűncselekményeket.

E körülmény, valamint a gyanúsított bizonytalan anyagi helyzete, a felhalmozott tartozásai, azok mértéke valószínűvé teszik, hogy szabadlábra, vagy enyhébb kényszerintézkedés hatálya alá kerülése esetén ismételten vagyon elleni bűncselekményeket követne el.

A bíróság a letartóztatás meghosszabbításáról az iratok alapján döntött, a határozat nem jogerős.

Fekete Dávid korábban egy károsultja szerint öngyilkossággal fenyegetőzött, mert már nem bírja a rácsok mögött.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kizuhant egy kislány egy csepeli panel ötödik emeleti lakásából

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései