Létrehozva: 2021.12.24.

Megszólalt L.L. Junior exének ügyvédje: ennél súlyosabb büntetést nem kaphat Csilla

Hopp Csilla számára viszonylagos nyugalomban telhetnek az ünnepek. Az ügyészség ugyanis idén már valószínűleg nem emel vádat ellene.

Az ügyészség nem adott ki közleményt arról, hogy vádat emelnének L.L. Junior exével, Hopp Csillával szemben – szúrta ki a Blikk. A lap szerint ez azt is jelentheti, hogy idén ezt már nem is teszik meg, vagyis a gyászoló édesanya valamelyest megnyugvást lelhet az ünnepek alatt.

Fotó: TV2

A Blikk megkereste Csilla ügyvédjét, aki megerősítette, valóban nem történt még vádemelés a két évvel ezelőtti tragédiával kapcsolatban. Így a halálra gázolt Dávidka ügyében januárra várható döntés.

„Csilla jól van, amennyire csak lehet próbálja a hétköznapokból kizárni az egészet, hiszen úgysincs ráhatása arra, hogy a hatóság mikor hozza meg a határozatot” – kezdte dr. Horváth B. Gábor, aki korábban arról is beszélt a lapnak, mire számítanak.

„Bízunk abban, hogy kérvényünknek helyt ad a hatóság, ám amennyiben vádemelésre kerül a sor, és bűnösnek mondják ki Csillát, biztos vagyok benne, hogy nem kell börtönbe mennie, legrosszabb esetben felfüggesztett büntetést kaphat. Korai is erről beszélni, amúgy is, a sírig tartó önvádnál súlyosabb büntetést nem kaphat” – mondta az ügyvéd még korábban.

Mint ismert, szörnyű tragédia történt 2019 augusztusában történt, amikor a piros jelzés ellenére a L.L. Junior és Csilla hároméves kisfia, Dávidka kiszaladt az útra, egy szabályosan közlekedő autós pedig elgázolta. A mentősök órákig küzdöttek a gyermek életéért, ám nem sikerült megmenteni a kisfiút. A rendőrség az édesanyát gondatlan emberölés miatt gyanúsítottként hallgatta ki, 2021 júliusában pedig lezárták a nyomozást és vádemelési javaslattal továbbították azt az ügyészségnek. Bár Csilla, és jogi képviselője. dr. Horváth B. Gábor panasszal élt az eljárás ellen, s annak megszüntetését kérte, az eddig nem történt meg.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai