Létrehozva: 2020.08.03.

Dráma a stúdióban: Elsírta magát Nyertes Zsuzsa

Már az első adásban eltörik a mécses a színésznőnél, aki nehezen viselte a rá nehezedő nyomást, amit a feszített tempó okozott.

Minden idők legkeményebb séfcsapata uralkodik a sztárversenyzők fölött a ma este induló MasterChef VIP 2-ben. A sztárszakácsok már az első adásban ráébrednek, hogy nem szórakozni érkeztek a TV2 stúdiójába.

A versenyzők leginkább a kissé zord külsejű Győrffy Árpádtól, a Four Seasons Hotel Gresham Palace executive chefjétől tartottak és nem is véletlenül, hiszen a mester jó előre leszögezte: “A konyhában kemény diktatúra van, a diktátor pedig a konyhafőnök”

Ennek szellemében is értékelte a konyhában látott munkát, amivel alaposan meglepte Stohl Andrást is, akinek inába is szállt a bátorsága. Az első feladat után, hallva az értékeléseket, odasúgta társainak, hogy ő inkább nem is lépne a séfek elé kreálmányával. Nyertes Zsuzsa nem is bírta a feszültséget és végül el is törött nála a mécses. Pedig a feladat nem is tűnik majd nehéznek.

A csapat egyik felének szárnyashúsból és gabonából, míg a másik felének gombából és sajtból kellett főételt varázsolniuk a rendelkezésre álló 60 és 45 perc alatt. Első nekifutásra ez csak Kandász Andinak okozott némi gondot. „Amikor megláttam a fürjeket összeugrott a gyomrom és imádkoztam, hogy ne én kapjam meg. Nekem ugyanis nehézséget okoz, ha madarakkal kell dolgoznom a konyhában, főleg ha egyben látom a testüket. Nem arról van szó, hogy undorodnék tőlük, sőt éppen ellenkezőleg. Régebben madármentőként is tevékenykedtem, így különösen érzékenyen érint, ha egy szárnyast látok felkoncolva. Szó szerint forgott a gyomrom”- hogy a #KandászMamik, #SztárMamik házigazdájának imái meghallgatásra kerültek -e az kiderül hétfőn este a TV2 képernyőjén, 20:25-kor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria