Létrehozva: 2020.06.30.

Újabb fejlemények a hétvégi Debrecen-focis botrányban

A rendőrök továbbra is a DVSC-Paks mérkőzést követő botrány miatt intézkednek.

Egyelőre hét embert hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség a szombati Debrecen–Paks bajnoki labdarúgó-mérkőzést követő botrány miatt, amikor pályára rohantak a szurkolók – írja a Magyar Hang.

A rendőrök akadályozták meg a nagyobb balhét Debrecenben
Fotó: MTI

Miután a meccs végén biztossá vált, hogy a Debrecen kiesik az NB I-ből, számos drukker beugrott a pályára, és lerángatták a játékosokról a mezt.

A rendelkezésre álló videofelvételek elemzésével, tanúk meghallgatásával folyik a gyanúsítottak beazonosítása, a felkutatásuk folyamatban van.

origo.hu

Megmérgezték a TV2 párkeresőjének szereplőjét, szinte teljesen megvakult

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Döntött az MLSZ a viperás balhéról: senki nem úszta meg - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Forrnak az indulatok, egymást savazza a Bayern és a Real a botrányos elődöntő után

TÜZELŐÁLLÁS

Leszállt a buszról, azonnal letartóztatták a brazil válogatott futballistát

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria