TÜZELŐÁLLÁS

Legendánk állítja: tesznek az úszók a Kiss László-botrányra

Nem zavarta meg a magyar úszókat a második hete tartó balhésorozat, az országos bajnokságon remek eredmények születnek. Wladár Sándor szerint mindenki a saját munkájára koncentrál.
  • Szerző: Ripost

Kiss László lemondását követően, Hargitay András lett a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, akinek munkáját a Testnevelési Egyetem úszótanszékének vezetője, Sós Csaba és Moszkva olimpiai bajnoka, a Jövő SC ügyvezetője, Wladár Sándor segíti.

Finoman szólva sem nyugodt körülmények között álltak munkába, hétfői beiktatásuk óta semmit sem csökkent a vihar az úszószövetség körül. Wladár Sándor a %RIPOST%-nak azt mondta, ez már túlnyúlik az úszáson.

"Négy hónap van hátra az olimpiáig, és ebben az időszakban nyugalomra lenne szükség. Nem egészséges dolog megosztani a sporttársadalmat, mert ez már túlnyúlik az úszáson. Azt kérjük, inkább az előttünk lévő feladatra koncentráljunk. Arról kellene beszélni, hogyan halad az olimpiai felkészülés."

Vagy éppen arról, hogy négyen úsztak olimpiai A-szintet az országos bajnokságon.

"Azt szeretném, ha az ország és a média azzal foglalkozna, hogy Gyurta Dani felkészülése jól halad, Hosszú Katinka elindult egy versenyen, Bernek Péter fantasztikus idővel nyert."

Hiába, hiszen a Kiss László-botrány kirobbanása óta gondosan adagolt történetekkel tovább támadják a szövetséget. A napokban arról lehetett olvasni, hogy a 80-as években vitaminként feltüntetett szteroiddal, Nerobollal kezeltek úszóikat.

"Egy-két kivételtől eltekintve sekélyesnek érzem a felhozott régi történeteket."

Hamis vádaknak gondolom a Nerobol-ügyet, de ezeket le kell zárni, ugyanis nincs rá semmiféle bizonyíték. Tudomásom szerint az utóbbi 30 évben egyetlen magyar úszónak sem volt pozitív a doppingtesztje.

"Az ártatlanság vélelme mindenkinek kijár, aki ezt figyelmen kívül hagyja, az rágalmaz valakit vagy valakiket" - hangsúlyozza úszólegendánk, aki később sportvezetőként is bizonyított: a londoni olimpia idején ő volt Gyurta Dániel klubvezetője.

"Ezzel a magyar sportot is rágalmazzák. Semmi másról nem szól, csak háttérbe szorult emberek próbálnak feltűnést kelteni. Vagy ha tudnak valamit, álljanak elő a bizonyítékkal!"

Zárásként Wladár elmondta: úgy látja, az úszókra nincs hatással a botrány, az országos bajnokságon mindenki a saját feladatára koncentrál.

Szerencsére az úszókat nem zavarja meg, nem törődnek ezzel, nem téma köztük.

"Az edzőknek van véleménye, de inkább azzal foglalkoznak, hogy minél sikeresebben felkészüljenek. Reményeim szerint a Kiss László-ügy már nyugvópontra került, lezárult, a közönség kellő mértékben tájékoztatva lett. Kiss László lemondott, és eltávolodott a magyar úszósporttól."

És ezeket olvastad már?