SPORT

Tömeges koronavírus Kispesten, lemondták a hétvégi meccset

Az első csapat hermetikusan elzárva készül, így sem úszták meg a fertőzést.
címkék:
  • Szerző: SK

Több Honvéd-focista koronavírustesztje is pozitív lett – erről a klub honlapja számolt be. Az már biztos, hogy a gárda hétvégi, NB III-as meccs elmarad.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Sajnos a Budapest Honvéd első csapatánál is felütötte a fejét a koronavírus, az együttesnél a legutóbbi vizsgálatok során több játékosunk és edzői stábtagunk tesztje is pozitív eredményt hozott. Az érintetteket elkülönítettük, karanténba vonultak, a keret és a szakmai stáb többi – negatív teszttel rendelkező – tagját pedig újra teszteljük. A klub – ahogyan eddig is – az egészségügyi protokollok szigorú betartása mellett dolgozik. A Budapest Honvéd FC elővigyázatosságból lemondta a hétvégi, Monor elleni NB III-as mérkőzését.” – írta közleményében a csapat.

Az NB I-es csapat szombaton Paksra utazik, arról nincs hír, hogy az a meccs elmaradna.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Diós és mákos bejgli, úgy, ahogy a nagyi készíti

Ripost előfizetés banner

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?