OLDALVONAL

Szórakozásból kezdett el vízilabdázni a magyar válogatott sztárja

A Duna Arénában zajló női vízilabda Európa-bajnokságon ma a franciákkal csap össze a negyeddöntőben a magyar válogatott.
  • Szerző: ST

A magyar női pólóválogatott csoportelsőként, veretlenül jutott be a hazai rendezésű Eb negyeddöntőjébe, ahol Franciaország ellen folytathatja a menetelését. A nemzeti csapat centere, Parkes Rebecca már 11 gólnál jár a tornán, a francia védelemnek is kellemetlen perceket okozhat.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Parkes Rebecca
Fotó: MTI

Kosárlabdázónak készült

A 25 esztendős, új-zélandi származású játékost még akkor nézte ki Bíró Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, amikor a távoli szigetországban dolgozott. A kitűnő fizikai adottságokkal rendelkező játékos ezt követően igazolt Egerbe 2014-ben, két évvel később pedig magyar állampolgár lett. Az idei Eb a harmadik nagy tornája magyar színekben, pedig korábban nem is gondolta volna, hogy egyszer ezt a sportágat űzi majd.

„Versenyszerűen kosárlabdáztam, de állandóan bokasérüléssel küzdötten, emiatt pedig abba kellett hagynom. Ezt követően csupán szórakozásból kezdtem el úszni és vízilabdázni, de akkor még nem vettem igazán komolyan”
– mondta el Parkes Rebecca a Digi Sportnak.

Parkes Rebecca (6) nagy erőssége a válogatottnak
Fotó: MTI

A bajnoki címvédő UVSE pólósa az amerikai egyetem helyett választotta az európai karriert, ami nagy álma volt. Mindent megtesz annak érdekében, hogy ott legyen majd a tokiói olimpián, amennyiben kvalifikál a magyar válogatott.

És ezeket olvastad már?