Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.08.28.

Migránsokat segít a hajójával a Barca legendája

Nem aprópénzzel jótékonykodott a katalánok korábbi kedvence. Életeket menthet meg a világ- és Európa-bajnok futballista.

A Barcelona korábbi legendás játékosa, Xavi a saját jachtját odaadományozta egy civil szervezetnek, amely migránsoknak segít: a tengeren hánykolódók életét próbálja megmenteni.

A katari al-Szadd 36 éves játékosa, a Proactiva Open Armsnak adta oda a hajóját. A jachtot nem használja a szervezet, inkább elárverezik, és a befolyó pénzzel gazdálkodnak.

"Xavi régóta ismeri a munkánkat, és úgy döntött: nekünk adja a jachtját, hogy még több erőforrást tudjunk biztosítani a missziónk teljesítéséhez.

Köszönjük neki, az övéhez hasonló gesztusok sok-sok életet fognak majd megmenteni

– áll a segélyszervezet közleményében.

A szervezet központja Leszbosz szigetén van. Ide 2016 első félévében több mint 55 ezer migráns érkezett. Legalább 3000 bevándorló belefulladt a tengerbe, miközben igyekezett partra érni. A POA célja minden menekülőt a szárazföldre segíteni.    

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Azahriah után világsztárok? Csúcsmeccs jöhet Budapestre

OLDALVONAL

Most kaptuk: Súlyos balesetet szenvedett a focista, kómába került

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel