Létrehozva: 2020.03.15.

Kiderült, ekkor pótolhatják a Forma-1-es futamokat

Ross Brawn, a Forma-1 sportszakmai igazgatója szerint az augusztusi szünetben pótolhatnának elmaradt versenyeket.

Ross Brawn a Sky Sportsnak elmondta: a körülmények ellenére hisz abban, hogy 2020-ban is képesek lesznek színvonalas és izgalmas világbajnokságot rendezni. Ennek érdekében megvizsgálják, hogy a szezon elején elmarad, elmaradó futamokat mikor tudják pótolni, majd utalt a hagyományos augusztusi szünetre – írja az MTI.

A vietnami futamot is elhalasztották
Fotó: AFP

„Ott több hétvége is adódik, amelyeken versenyezhetünk. Úgy vélem, így egy egészen normális versenynaptárat állíthatunk össze a szezon hátralévő részére” mondta el Ross Brawn.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) február 12-én jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt április 19-én nem rendezik meg a Kínai Nagydíjat. Pénteken pedig közölte a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj elhalasztását, a jövő hétvégére tervezett bahreini, illetve az április első hétvégéjére kiírt vietnámi futammal egyetemben. A sorozat a tervek szerint május végén, Európában kezdődhet.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

life.hu

Elhagyatott, kísértetjárta kastély lett a Titanicon elhunyt család egykori otthona

magyarnemzet.hu

Magyar Péter leállíttatta a belvárosi villamosokat és újra előjött a mobilzavarós konteóval

ripost.hu

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Most kaptuk: Súlyos balesetet szenvedett a focista, kómába került

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról