Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.04.11.

Hosszú Katinka újra bombaformában, ennek köszönheti a változást

Shane Tusup edzései máris látványos eredményt hoztak a háromszoros olimpiai bajnok úszónõ alakján.

Hosszú Katinka legfrissebb fotóján jól látható, hogy karjai újra feszülnek az izmoktól – a júliusi vizes-világbajnoksághoz hasonlóan.

Az Iron Lady februárban egy kecskeméti rendezvényen ugrott a medencébe, izomzatban jóval elmaradva jelenlegi alakjától. Kapcsolatuk válsága miatt ebben az időszakban nem az amerikai trénerrel készült.
Március 24-én jelentette be, hogy folytatja közös munkát Shane Tusuppal.

Az biztos, hogy Shane-nel folytatjuk a közös munkát, és az is, hogy az idén mindenképpen változtatunk a felkészülési meneten

– nyilatkozta akkor a molcsapat.hu-nak Katinka.

Az augusztusi glasgow-i Európa-bajnokságra készülő Katinka elmondta azt is, hogy próbálnak frissíteni bizonyos dolgokon az edzésekben. Jelenleg az Egyesült Államokban zajlik a klasszis úszónő felkészülése - a változás pedig önmagáért beszél.

A páros viszonya azóta már a magánéletben is rendeződött. Hosszú Katinka és Shane Tusup kettőse pedig garancia a sikerre.

origo.hu

Június 1-jén, szombaton Békemenet!

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Azahriah után világsztárok? Csúcsmeccs jöhet Budapestre

OLDALVONAL

Most kaptuk: Súlyos balesetet szenvedett a focista, kómába került

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel