Létrehozva: 2021.05.13.

Hónapokig pihent, most visszatér a sportág nagy bajnoka

Újra megtalálta az örömöt a kerékpározásban a holland sportoló.

Féléves kihagyás után júniusban tér vissza Tom Dumoulin, az olasz országúti kerékpáros körverseny, a Giro d'Italia 2017-es győztese.

A holland sztárversenyző klubja, a Jumbo Visma csütörtökön jelentette be, hogy egyik legjobbja a június 6-án rajtoló Svájci körversenyen indul, és azt tervezi, hogy a tokiói olimpián is rajthoz áll.

„Az utóbbi időben újra megtalálta az örömét a kerékpározásban” – indokolta a kerekes visszatérését a Jumbo-Visma.

Tom Dumoilen

A 30 éves Dumoulin a 2017-es Giro-diadala mellett a francia körversenyen 2018-ban második lett, ahogy az azévi Girón is. Emellett 2017-ben világbajnokságot nyert egyéni időfutamban, és a riói játékokon ezüstöt szintén az időfutamban. Tavaly a Tour de France-on a hetedik helyen zárt az összetettben, később a Vueltát viszont nem fejezte be. Idén januárban bejelentette, hogy pihenésre van szüksége, ezért egy ideig nem fog versenyezni, csapata pedig április végén közölte, hogy az idei Tour de France-on nem lesz ott a mezőnyben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját