OLDALVONAL

Halálosan fenyegetik, veszélyben a sztárfocista és családja élete

Nem ismer határokat a szurkolók gyûlölete. A legnagyobb kedvencből egykettőre közellenség lett.
  • Szerző: vav

Jamie Vardy felháborodva cáfolja a vádat, miszerint ő fúrta volna meg Claudio Ranieri vezetőedzőt. A tavaly csodák csodájára angol bajnok, de idén a kiesés elől menekülő Leicester City csatára halálos fenyegetéseket kap a legelvakultabb szurkolóktól. A rajongók továbbra is istenítik a kirúgott olasz edzőt.

Nem igaz, teljesen alaptalan és rendkívül fájdalmas az a feltételezés, hogy részem volt az elbocsátásában

- mondta a Bajnokok Ligája-negyeddöntős Leicester támadója.

Vardy elpanaszolta, hogy Ranieri távozása óta sorozatban kapja a halálos fenyegetéseket. Õt és a családtagjait is támadják, még olyan is előfordult, hogy a feleségét, Rebekah-t az autójában a gyerekekkel megpróbálták leszorítani az útról.

 

"Szörnyű ez az egész. Olvastam egy olyan verziót, hogy a menesztés előestéjén, a Sevilla elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés után részt vettem egy vezetőségi találkozón, miközben én akkor három órán át a doppingellenőrzésre vártam. A történet azonban kering, az emberek csámcsognak rajta,

én pedig a családomat, a gyerekeimet érintő halálos fenyegetéseket kapok

- mondta a BBC-nek Vardy.