Létrehozva: 2015.05.27.

Ennyiért szerződik Dzsudzsák Milánóba!

Kész tényként kezeli a nemzetközi sajtó, hogy Dzsudzsák Balázs elhagyja a Dinamo Moszkvát. A magyar szélsõ Olaszországba tart.

Biztosra vehető, hogy véget ér Dzsudzsák Balázs oroszországi kalandja. A magyar szélső négy éve játszik arrafelé, 2011-ben az Anzsi Mahacskalához került, egy szezonnal később pedig a Dinamo Moszkvához írt alá. A 28 éves futballista menedzsere, Vörösbaranyi József a Ripostnak elárulta, Dzsudzsák olyan csapatban folytatná, ahol esélye lehet kiugró nemzetközi eredményre, és úgy fest, sikerül összehozni.

Az átigazolási hírekkel foglalkozó legjelentősebb oldal, a transfermarkt.de szerdán frissítette Dzsudzsák oldalát. Közölte, hogy a szélsőt az Internazionaléval hozzák kapcsolatba. Minden bizonnyal olasz oldalak alapján tették ezt, ugyanis az Inter News Dzsudzsák képével adta el legfrissebb írását, míg a Spaziointer szinte kész tényként közli az érkezését.

A magyar játékos az nso.hu-nak elmondta, hogy valószínűleg új jövő kezdődik, új helyen, és mindez egybecseng menedzserének nyilatkozatával. Dzsudzsák szerződése december 31-én járna le a Dinamo Moszkvánál, amelynek ezen a nyáron kell értékesítenie őt ahhoz, hogy pénzt kapjon érte. A korábbi debreceni játékos értékét 12 millió euróra becsülik.

origo.hu

Műteni kell, úgy megverték a híres dartsjátékost

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Balesetet szenvedett Kőgazdag Csabi, durván összetört 85 milliós Ferrari

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Most kaptuk: Súlyos balesetet szenvedett a focista, kómába került

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról