Létrehozva: 2019.11.16.

Apák és fiaik: így köti össze a generációkat a Puskás Aréna

Népstadion, Puskás Ferenc Stadion, Puskás Aréna: felejthetetlen meccs- és koncertélmények mindenkinek.

A Magyarország–Uruguay mérkőzés végeredményétől függetlenül ünnepi, sporttörténelmi esemény volt az új Puskás Aréna megnyitója. Az 1953-ban átadott hajdani Népstadion, majd 2002-es átnevezése után Puskás Ferenc Stadion az 50-es évek aranykorszakától generációk életét határozta meg meccs- és koncertélményekkel. Mostantól ez lesz a helyzet az új nemzeti stadionnal is.

Fotó: mlsz.hu

„Az új Puskás Aréna felépülése azt bizonyítja, hogy a labdarúgás nem halt meg Magyarországon”

– mondta az M1-nek a 61-szeres válogatott, majd 61 mérkőzésen szövetségi kapitányként dirigáló 78 éves Mészöly Kálmán.

„Kívánom, hogy legyen ez a stadion a magyar válogatott szerencsés futballszentélye, és lásson még egy olyan nemzedéket, amilyen a Puskáséké volt. És amelyre talán még ő is büszke lenne odafentről”

– idézte a Nemzeti Sport a kezdőrúgást elvégző 93 éves orosz legendát, Nyikita Szimonyant, aki anno 1953-ban a Honvéd-Szpartak (3-2) nyitómérkőzésen csapatkapitányként vezette pályára Puskás Ferencék ellen a moszkvaiakat.

S ha már a múlttal együtt mindig szóba kerülnek az újabb nemzedékek, a jelen és a jövő is: egy lapunknak nyilatkozó drukker személyes példája is mutatja, hogyan köti össze a nemzeti stadion a különböző generációk életét. Magyar Zoltánt a Honvéd és a magyar válogatott szurkolójaként is sok szép emlék fűzi a régi nemzeti stadionhoz, most pedig már a fiaival együtt ment a Puskás Arénába.

„A nyolcvanas években még volt szerencsém ott lenni az utolsó kettős rangadók egyikén. Sosem felejtem el, ahogy Döme (Détári Lajos – a szerző) szenzációs cselsorozat után csodagólt rúgott, és végül a Honvéd hátrányból fordítva három-kettőre verte az FTC-t. Utána hetekig zrikáltuk a fradista haverokat. Később sokáig egyedül jártam a Népstadionba a barátokkal a válogatott meccseire, aztán már Puskás Ferenc Stadionnak hívták, amikor először vittem oda a kisebbik fiamat, Balázst.”

Balut 2013-ban szülinapi ajándékként vitte édesapja először a régi Puskás-stadionba
Fotó: 1909fotó

„Egy-egyre végeztünk a csehekkel, a jegy volt az egyik ajándéka a másnapi hetedik születésnapjára. Most pedig a nagyobbik fiammal, Zolival és persze Baluval együtt hárman jöttünk szurkolni az új Puskás Arénába, a magyar táborba”

– mondta Magyar Zoltán a Ripostnak.

Tabárez biztos a felemelkedésünkben

A vendég uruguayiak legendás szakvezetője, Óscar Tabárez a Puskás Arénától lenyűgözve hangsúlyozta: azoknak könnyebb visszatalálni az eredményes útra, akik rendelkeznek jelentős futballmúlttal. Mint mondta, hétéves kora óta tiszteli az 1954-es világbajnokság negyeddöntőjében Uruguay első vesztes vb-meccséről gondoskodó, 4-2-re győztes magyar Aranycsapat tagjait. Most pedig biztos abban, hogy ilyen alapokkal, ilyen stadionnal újra felemelkedhet a labdarúgásunk. „A múlt egy házhoz hasonló, támasza a jelennek, és segít legyőzni a jövő kihívásait” – mondta a világhírű szaktekintély.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

life.hu

Megszólalt II.Erzsébet bizalmasa: így viselkedett a királynő a színfalak mögött

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda