OLDALVONAL

A vízilabdázók is ünneplik az Oscar-díjat

Szabadidejében a Budapest-bajnokságban sportol a Saul fia készítője. A producer a sportágnak mondott köszönetet az Oscar-díj után.
  • Szerző: aka

Kicsit a hazai vízilabdás társadalom is magáénak érezheti a Saul fia című mozifilm sikerét. Az Oscar-díjas alkotás egyik producere ugyanis maga is aktívan pólózik, még ha az öregfiúk között is. A 43 éves Rajna Gábor a Budapest-bajnokságban a HETE csapatát erősíti.

A 43 esztendős producer saját bevallása szerint 37 éve jár sportolni az uszodába, s tudja, számos pólós szurkolt a film sikerének az Oscar-gála alatt. Nekik most nyílt levélben köszönte meg a biztatást.

A filmes sikert tényleg a vízilabdának is köszönhetem. Sosem tartoztam a kimagaslóan tehetséges pólósok közé. Ezért is tudtam 22 éves koromtól teljes erőbedobással filmeket készíteni

- fogalmazott levelében Rajna, aki kiemelte, számára fontos, hogy a HETE együttesében játéklehetőséget kap.

Rajna kiemelte, a bajnokságban eddigi 4 meccsén lövéseinek 67 százalékából gól született.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?