Létrehozva: 2020.10.22.

Szuper hírt kapott a FIFA-tól a magyar fociválogatott és minden szurkolója

Novemberben jöhet a folytatás! A mieink gyűjtötték a legtöbb pluszpontot az egész mezőnyben.

Az októberi két győzelemmel és egy döntetlennel a magyar válogatott öt helyet lépett előre a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, melyen a csütörtökön közzétett állás szerint a 47. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese előbb Bulgáriában 3-1-re nyert Európa-bajnoki pótselejtezőn, majd a Nemzetek Ligájában Szerbiában 1-0-ra győzött, végül Oroszországban 0-0-ra végzett – emlékeztet a bravúros szereplésre az MTI.

A szófiai győzelem volt a legfontosabb, de nem az egyetlen októberi bravúr
Fotó: MTI

Az MLSZ honlapja kiemeli: a mieinknél nagyobb ugrással októberben csak a hat helyet javító Málta büszkélkedhet, a FIFA cikkéből pedig kiderül, hogy a legtöbb (21) pluszpontot a magyar válogatott szerezte.

Az Európa-bajnoki részvételt novemberben hazai pályán vívhatja ki a magyar együttes, melynek leendő ellenfele, a románokat kiejtő Izland a 39. a rangsorban.

Az előrelépés és az NL-ben elfoglalt csoportmásodik hely ellenére a magyarokat is felvonultató négyes másik három tagja egyformán előrébb áll a listán: Szerbia 30., Törökország 33., Oroszország pedig 34. Annál nagyobb bravúr az eddigi jó szereplésünk!

A FIFA-ranglista élcsoportja:

1. Belgium 1765 pont 2. Franciaország 1752 3. Brazília 1725 4. Anglia 1669 5. Portugália 1661 6. Spanyolország 1639 ...30. Szerbia 1489 ...33. Törökország 1486 34. Oroszország 1480 ...39. Izland 1461 ...47. (52.) MAGYARORSZÁG 1439

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Ez nagyot szólhat, óriási magyar siker jöhet a párizsi olimpián

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is