KIAJOBB

Kijelölték a Nemzet Sportolóját, kiflit is neveztek el róla

A tagok az áprilisban elhunyt Monspart Sarolta megüresedett helyét töltik be.
  • Szerző: sk

Jónyer Istvánt javasolják a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának. A Nemzet Sportolói exkluzív társaságban a tájfutó Monspart Sarolta április 24-i halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből.
A sporttörvény alapján a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt.
A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet játszott a hazai sportéletben.

EZEKET OLVASTAD MÁR?


Fotó: Bors

„Tíz sportolóból állt a jelöltlista, amelyből a Nemzet Sportolói új tagot választottak maguk közé, ötven százalék plusz egy szavazat kellett a győzelemhez, és első körben el is dőlt: a tagok Jónyer Istvánt választották maguk közé, szinte teljes egyetértésben, pedig nem volt könnyű dolguk, hiszen egytől egyig kiváló sportolók szerepeltek a tízes listán” – nyilatkozta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a választás után.

A szavazás végeredményét Szabó Tünde terjeszti a kormány elé, ezután a magyar kormány a sporttörvény alapján dönt a cím és a vele járó életjáradék adományozásáról, amely 2015 óta havi bruttó 630 ezer forint.

Jónyer István az 1970-es években sportágában a világ legeredményesebb játékosai közé tartozott. Híressé vált az általa kitalált oldalpörgetés, az ún. kiflipörgetés, melyet korábban csak ő tudott.Ezt Jónyer-kiflinek is nevezték.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Karácsonyi menüötletek
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?