RETRO RÁDIÓ

Lewis Hamilton nincs jól, elárulta, min megy keresztül

HAMILTON, Lewis
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 12. 13. 10:00

Lewis Hamilton harmadik lett az Abu-Dzabi Nagydíj szombati időmérőjén.

Koronavírusos megbetegedése után még nincs tökéletes állapotban a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Forma-1-es Mercedes istálló brit versenyzője. A 35 éves pilóta közölte, tüneteinek egyike a fáradékonyság, ezért igyekszik minél többet aludni, de a feltöltődés sem olyan egyszerű számára, mint általában.

Lewis Hamilton Fotó: AFP

„Nem vagyok százszázalékos, a vírus nyomait még érzem a tüdőmön – mondta szombaton a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj helyszínén Hamilton, aki hozzátette, akkor is versenyezne, ha az egyik karját nem tudná használni, de szerencsére nem ez a helyzet. ”Fizikailag biztosan nem ez lesz a legegyszerűbb versenyem, de mindent el fogok követni, és mindent beleadok, amit csak tudok„.

Hamilton szombaton harmadik lett az időmérő edzésen. A címvédő a Bahreini Nagydíj után fertőződött meg, ezért a Szahíri Nagydíjat kihagyta, karanténba került, ám az idény utolsó futamán rajthoz állhat, mert csütörtökön már negatív lett a koronavírustesztje.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.