Eddie, a sas még mindig piszok sokat kaszál

Minden idők egyik legrosszabb, mégis leghíresebb síugrója Michael Edwards, vagy ahogy az egész világ megismerte: Eddie, a sas.

Az 1988-as téli olimpiára támogatás nélkül, önerőből kijutott, majd két számban is tökutolsóként végzett 56 éves angol sportember utoljára két éve mert leugrani sáncról. A népszerűségéből azonban máig vígan megél, leginkább motivációs előadóként.

Lassan 32 év telt el azóta, hogy a fél világ neki szurkolt Calgaryban. Ha nem is azért, hogy ő nyerje meg a síugrók normálsánc- és nagysáncversenyét, vagy bárkit is megelőzzön, hanem azért, hogy valahogy élje túl az ugrásait. A többiekhez képest látványos ügyetlenkedése hihetetlen elszántsággal és sportszeretettel társult – és ez a sikerrecept a média figyelmének is köszönhetően megalapozta az egész életét.

Már a mezőny szeretnivaló bohócaként is olyan szponzorok álltak mögé, amilyenekről a sportág legnagyobbjai is csak álmodhattak. Most pedig még mindig szerte a világba hívják jó pénzért fellépni, előadást tartani, sőt akár tehetős turisták menő kísérőjének. Főleg, miután 2016-ban óriási sikert aratott az életéről szóló mozifilm. Ebben őt Taron Egerton, az edzőjét Hugh Jackman alakította.

„Utazgatok a világban és előadásokat tartok. A téli időszakban havonta úgy tizenöt és huszonöt közötti programom van. Nemrég jártam például Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Marokkóban, Európában Ausztriában, Franciaországban és Olaszországban, sőt részt vettem egy Kanári-szigetekig tartó hajóúton is”

– árulta el nemrég Edwards.

Eddie, a sas máig aranyat érő márkanév: ezt bizonyítja, milyen jól keres a fellépéseivel a rövidlátó, túlsúlyos kőművessegédből lett világsztár.

„Egy-egy előadással ezerötszáz és tízezer font (600 ezer és 4 millió forint – a szerző) közötti összeget kapok. Engem lep meg a legjobban, hogy a történetem még mindig milyen sok embert motivál”

– mondta.

Vagyis a téli csúcsidőben havonta 9 és 100 millió forint közötti summát haknizik össze, miközben hirdeti a mottóját: „Küzdj az álmaidért, és akkor valóra váltod őket”.

A versenysúlyánál 12 kilóval soványabb, szingliként élő Edwards egyébként két évvel ezelőtt ugrott le utoljára egy sísáncról, akkor 18 méter távolságra jutott (az 1988-as olimpián 71 méter volt a legjobb eredménye, karrierje során pedig 115 méter volt a rekordja).

Pancserekből világsztárok

Eddie, a sas annak köszönhetően jutott ki Calgaryba, hogy rajta kívül nem volt jegyzett brit síugró. A jelenségre válaszul szigorítottak a szabályokon, így ő a következő három téli olimpiára már hiába próbálta kvalifikálni magát. Mégis olyan hasonlóan oda nem illő tudású sportolók követték a téli és nyári játékokon, mint például Sydneyben az úszó (a 100 gyors végén majd’ megfulladó guineai Eric, az Angolna), vagy legutóbb Pita Taufatofua. A tongaiak meztelen felsőtestű zászlóvivője Rióban még tékvandósként szerepelt, tavalyelőtt Pjongcsangban már botcsinálta sífutóként, sőt az augusztusi szegedi világbajnokságon kajakosként küzdött a vízbeborulás ellen.