RETRO RÁDIÓ

Kapás Bogi nem kertelt, ezt mondta Milák Kristófról

SK
Szerző
SK
Létrehozva2024. 12. 19. 15:00

Fontos ügyben szólalt meg a búcsúzó világbajnok. Kapás Bogi kiállt az őt évekig felkészítő Virth Balázs mellett.

Még le sem zárult a szavazás, de máris kisebb botrány övezi az Év Sportolója-gálát. A legjobb edzők kategóriájában ugyanis nincs ott a tizes listán a Milák Kristófot felkészítő Virth Balázs. A sportújságíró-szövetség ezt azzal indokolja, a párizsi olimpián aranyat és ezüstöt nyerő klasszis nem jelölt meg senkit edzőjének. Virth mellett azóta kiálltak a tanítványai, és Kapás Boglárka is elmondta a véleményét.

Kapás Bogi
Virth Balázs virágcsokorral köszönt el a pályafutását befejező Kapás Bogitól Fotó: Dömötör Csaba

Virth úszói közül ketten is megszólaltak az Index cikkében, mely a botrányról szól. Márton Richárd és Zombori Gábor is arról beszélt, Milák az olimpia előtt hónapig dolgozott az edzőjével.

"Öt közös edzőtáborunk volt a nyáron, egy-egy, a törökországi Belekben és Tenerife szigetén, Zalaegerszegen és kétszer Hódmezővásárhelyen. Kristóf mindegyikben ott volt, és természetesen Virth Balázs, az edzőnk is. Ő írta valamennyiünk számára az edzéstervet, ő mérte stopperrel a medenceparton az időket"

- nyilatkozta Márton Richárd.

Kapás egy mondattal reagált

A cikket Kapás Bogi a közösségi oldalán 24 órán át látható történetében osztotta meg. Egy mondatot írt összesen:

A leírtakat én is tanúsíthatom

 

Milák Kristóf a 2021-es olimpia után került Virth Balázshoz. 2022-ben az úszó Budapesten világcsúccsal nyert vb-aranyat, majd 2023 nyarán jelentette be, kihagyja a vb-t, s egy ideig az edzéseket is. Virth Balázs a párizsi olimpia után nyilatkozta azt, elválnak útjaik Kristóffal, azóta kiderült az is, hogy Szabó Álmos lett Milák új edzője. 

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.