RETRO RÁDIÓ

Séfek séfe: erre költi a főnyereményt a műsor győztese

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 10. 08. 10:20

A negyedik évadban női versenyző lett a legjobb!

Sosem látott izgalmakkal ért véget pénteken a Séfek séfe negyedik évada, s kiderült az is, ki nyerte a Séfek séfe címet, a vele járó tízmillió forintos fődíjat és a 2 hetes franciaországi szakmai továbbképzést, a világ egyik leghíresebb séf iskolájában.

Rendhagyó módon az előző évadokhoz képest, idén egy női versenyző, Pereszlényi Alexandra lett a legjobb. Lapunknak elmondta, mit gondol a győzelméről, milyen kalandos utat járt be a versenyben, illetve mire költi majd a tízmillió forintos fődíjat. 

Fotó: TV2

Bíztam a győzelemben, mert számos versenyen vettem már részt. Nekem ez a versenyszituáció nem volt egy új keletű dolog. Reménykedtem abban, hogy ha nem is nyerem meg, akkor legalább első nőként bekerülök a döntőbe

 - kezdte a Ripostnak Alexandra, aki többek között olyan rangos megmérettetésen is részt vett, mint a Chaîne des Rôtisseurs, ahol 2017-ben magyar bajnok lett, ugyanebben az évben pedig a világbajnokságon is megmutatta a tehetségét Frankfurtban, ahol 22 ország versenyzője közül a 4. lett. A főzés szeretete egészen kislány korától végigkíséri az életét. Nagymamái mellett sokat állt a konyhában, elleste a fortélyokat, így az sem volt kérdés, hogy milyen szakmát választ majd magának. 

Kalandos útja volt a versenyben

Alexandra a feketék csapatában kezdte a pályafutását a versenyben, majd kiesését követően a pirosakhoz főzte vissza magát. Nem volt egy egyszerű mutatvány, de nagyon örül, hogy végül így alakult.

"Gábor elsőként választott ki engem a fekete csapatba, úgyhogy nagyon bízhatott bennem. Soha nem dolgoztam korábban vele, viszont nagyon jó volt a közös munka. Majd miután visszafőztem magam, leírhatatlan boldogság volt, hogy a Fricihez kerültem, ez volt a vágyam. Én nagyon szeretem az ő habitusát, ahogy üvöltözik a konyhában. A piros csapatba viszont nehéz volt beilleszkedni, a feketékkel sokkal jobban tudtam együtt dolgozni" - fogalmazott Alexandra.

Fotó: TV2

Eldőlt a nyeremény sorsa

Alexandra többek között 10 millió forinttal is gazdagabb lett a verseny után. Mint kiderült, konkrét tervei vannak, hogy mire fordítja ezt az összeget. 

5-6 éve van jogosítványom és azóta ugyanazzal az autóval járok, szóval azt szeretném lecserélni. Szeretnék a pénzből utazni is, főként Bali, Indonézia, Francia Polinézia van tervben. Emellett ígértem itthonra is egy-két dolgot, hogyha megnyerem a versenyt, akkor ezeket teljesítem. Valamint szeretnék egy fogászati kezelésen is részt venni fogszabályzással 

- árulta el a profi szakács. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.