Létrehozva: 2022.08.13.

Mellbevágó: egymásba karolva zuhant ki a hatodikról a színész és felesége

Rejtélyes körülmények között vesztette életét a házaspár.

A rendőrök egy hatodik emeleti lakásból kizuhant házaspár rejtélyes halálának ügyében indított nyomozást. Elsősorban azt vizsgálják, vannak-e dulakodásra utaló jelek a házukban.

A 35 éves Florind Belliu albán színészt és feleségét, a 28 éves Ornela Shehit a New York-i Bronxban található Cruger Avenue udvarán találták meg. A körülbelül tíz perc alatt kiérkező mentősök, mindkettőjüket halottnak nyilvánították.

A holttesteket barátok és szomszédok azonosították. A szemtanúk arról számoltak be, hogy: Florind és Ornela két kisfia, akik 2 és 6 évesek, az esés utáni pillanatokban anyjukért kiáltottak.

A jelentések szerint a lakásban nem találtak búcsúlevelet. Több szomszéd is dühös emberként írták le Florind Belliut, aki magának való volt. A rendőrségi információk szerint mentális problémával küzdött.

– Voltak olyan jelek a lakásban, amik arra utalnak, hogy nem volt minden rendben, mintha nem csak úgy eldöntötték volna, hogy otthagyják a gyerekeiket és leugranak – árulta el a rendőrség szóvivője a Mirrornak.

A tragédia idején a közelben egy építkezés folyt. Az egyik munkás felidézte, mit hallottak a kávészünetben az egyik kollégájával. Azt mondta, hogy hatalmas robajra lettek figyelmesek, mintha egy nagy acéldarab a földhöz csapódott volna. Aztán egy gyereket hallottak, aki azt kiabálta: „Mama, mama!”

– Átnézett a kapun és ott meglátta a két holttestet – tette hozzá.

Az egyik szomszéd szerint Florind Belliu az eset napján ünnepelte a születésnapját - írta a Bors.

origo.hu

Megmutatta tökéletes melleit a Miss Influencer Hungary idei győztese - képek

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

metropol.hu

Ez csúnya volt, Mbappé összeesett a pályán, le kellett cserélni

magyarnemzet.hu

Őrjöngenek a dühtől a németek a magyarok elleni bíróküldés miatt

metropol.hu

Teljesen összeomlott Ben Affleck, máris másnál vigasztalódik

vg.hu

Már gyártják a szuperolcsó kínai villanyautót a lengyeleknél

ripost.hu

Adósságba verhette magát KKevin?

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. június 17-23.: Gyújts gyertyát Szent Iván előestéjén

ripost.hu

Kiderült Marco Rossi félelmetes elgondolása: vadállatként készül a válogatott a németek ellen

ripost.hu

Bangó Margit lánya tiszta vizet öntött a pohárba az édesanyjával kapcsolatban

ripost.hu

Tápai Szabinát otthonában érte baleset, hihetetlen dolog történt

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Lánya zokogva jelentette be: újabb legendát veszítettünk el

SHOWBIZ

A Tündérkert lett a legjobb sorozat a Magyar Mozgóképfesztiválon

SHOWBIZ

Top5: KKevin buja videója vitte a pálmát

SHOWBIZ

Bűn és ártatlanság: Nem enged szabadulni ez a magyar sorozat

SHOWBIZ

Végre kiderült: ők lesznek a Megasztár zsűritagjai

SHOWBIZ

Másodikként sem érzi magát vesztesnek a Next Top Model Hungary versenyzője