RIPOSTER 2017. 07. 06. Õsszel tárgyalhatják a BMW-s gyilkosság gyanúsítottjának ügyét A tavalyi, brutális késeléssel gyanúsított fiatalember továbbra is előzetesben ül. Menyasszony elhagyta, Olaszországba költözött, úgy tűnik, már csak édesanyja hisz az ártatlanságában.
RIPOSTER 2017. 07. 06. Nagyon durva, de ez az igazság: Így pakolják a reptéren a csomagokat Nem fogsz hinni a szemednek és kétszer is meggondolod, hogy utazol-e ezek után repülővel!
RIPOSTER 2017. 07. 06. Most jelentették: Kevés a hatóanyag ebben a gyógyszerben, visszahívják Nem káros az egészségre, de nem éri el a kívánt hatást a tabletta.
RIPOSTER 2017. 07. 06. Kitört a botrány: Újra képernyőn a kamu magyar rákgyógyító Néhány éve 35 millióra büntették, mert rákgyógyítóként hirdetett és forgalmazott egy hatástalan teakeveréket, pár hónapja pedig egy év felfüggesztett börtönt kapott kuruzslásért és daganatos betegek megtévesztéséért.
RIPOSTER 2017. 07. 06. Megdöbbentek a járókelők, rabok lepték el Eger belvárosát 90 alkalommal, összesen 9000 munkaórában dolgoztak a börtön elítéltjei. Ennek eredményeképp 100 tonna szemét összegyűjtésével, 35 ezer tő virág elültetésével, valamint 5 játszótér felújításával igyekeztek élhetőbb hellyé tenni Eger városát.
RIPOSTER 2017. 07. 06. Benzinkútba csapódott egy kisbusz, mindenkit kórházba kell vinni Hat személy került kórházba csütörtök reggel, miután egy taxi ütközött egy kisbusszal.
RIPOSTER 2017. 07. 06. Borzalmas balesetben halt szörnyet egy fiatal sofőr Négy autó karambolozott, az egyik sofőr a helyszínen meghalt.
RIPOSTER 2017. 07. 06. Meteorológiai vészjelzés: itt csap le ma a jégeső A kánikula továbbra is megmarad, az eső legfeljebb néhány fokkal hűtheti le a levegőt.
RIPOSTER 2017. 07. 05. Kampányolnak a zaklatással gyanúsított igazgató mellett Nyár végéig meghosszabbították a bicskei gyermekotthon egykori igazgatójának előzetes letartóztatását. A kiskorúak szexuális zaklatásával megvádolt férfi ellen egyre többen tesznek tanúvallomást, de meglepő módon vannak, akik ártatlansága mellett kampányo
RIPOSTER 2017. 07. 05. Megbolondul az időjárás: Váratlanul csap le a zivatar Arra is figyelmeztetnek, hogy erősen fog fújni a szél. Az eső felfrissülést hoz ebben az időben...