KÜLFÖLD Saját vérével gyógyította meg leukémiás bátyját a kislány A megoldás mindvégig ott volt mellette, a gyerekszobában.
KÜLFÖLD "Ez nem rák"-közölték az anyával az orvosok, mielőtt meghalt A fiatal nő aggódott, de az orvosok állandóan nyugtatgatták őt.
KÜLFÖLD 2018. 10. 08. A magyar kormány nem hátrál, nem vagyunk francia gyarmat A kormány egy lépést sem hátrál, minden erejével védi Magyarország biztonságát - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-vel, reagálva a francia kormány európai ügyekért felelős miniszterének nyilatkozatára.
KÜLFÖLD 2018. 10. 08. Jönnek! Már Leszboszon vannak az Iszlám Állam fanatikusai Szíriai menekültként élnek a leszboszi, Moria nevű menekülttáborban, közben azonban az Iszlám Állam ideológiáját követik. A szélsőséges iszlamistáknak ez csak az első állomás, ők igazából Nyugat-Európa felé tartanak.
KÜLFÖLD 2018. 10. 07. Nem tudta feldolgozni testvére halálát, öngyilkos lett a 17 éves lány Az erdőben találták meg a fiatal lány holttestét.
KÜLFÖLD 2018. 10. 07. Épületek dőltek össze, sokan megsérültek: erős földrengés rázta meg Haitit Egy ember életét vesztette.
KÜLFÖLD 2018. 10. 07. Kegyetlen gyilkosságra ébredtek a lakók, fej nélkül találták meg a testet A 12 éves orosz elkövető és társa meg is becstelenítette az áldozatot.
KÜLFÖLD 2018. 10. 06. 6 afrikai migránsra is rálőtt a felháborodott olasz Luca Traini meg akarta bosszulni egy római lány meggyilkolását, majd feldarabolását. Az ügyészség 12 év börtönt javasolt a bíróságnak.
KÜLFÖLD 2018. 10. 06. Halál élőben. Ezúttal egy Porschés román közvetítette...Videó! A férfi a craiovai alvilág Briceag (Bicska) néven ismert figurája, Daniel Radu volt. Lesodródott a város egyik sugárútjáról, nekiütközött egy villanypóznának, majd átszakított két kerítést és egy ház udvarán állt meg.
KÜLFÖLD 2018. 10. 06. Borzalmas! 2 hetes babát erőszakolt meg egy férfi A több forrásból is megerősített hír szerint az eset Észak-Írországban, egy kis faluban történt. A tettesről egyelőre annyi tudható, hogy 25 éves és a bírósági tárgyalása szerdán kezdődik.
KÜLFÖLD 2018. 10. 05. Forgatás közben égett meg súlyosan a színész! - videó Elég veszélyes jelenetet forgatott a stáb, amiben sajnos többen meg is sérültek.
KÜLFÖLD 2018. 10. 05. 90 évet kaptak a tanárnőt csoportosan megerőszakoló irakiak Korábban nyolc iraki migránst ítéltek el Bécsben, mert bebizonyosodott, hogy 2015 szilveszterének éjszakáján csoportosan megerőszakoltak egy német turistalányt. A legfelsőbb bíróság helyben hagyta a korábbi ítéletet, és elutasította mind a nyolc bevándorl