Létrehozva: 2021.10.01.

633 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak: Növekszik a beoltottak száma

Növekedett a koronavírus-fertőzöttek száma, de szerencsére az oltottak száma is.

A beoltottak száma 5 887 540, közülük 5 645 518 fő már a második oltását is megkapta, 760 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 633 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 822 705 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Koronavírus: fontos bejelentést tett a WHO
Fotó: Shutterstock / Shutterstock

Elhunyt 5 beteg, így az elhunytak száma 30 190 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 785 090 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7 425 főre emelkedett. 539 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 87-en vannak lélegeztetőgépen. Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérjük őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb.

A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni: www.eeszt.gov.hu

A koronavírus delta variánsa miatt több országban és hazánkban is újra emelkedik a fertőzöttek száma. A járvány mostani hullámában azonban nagy előny, hogy már van vakcina és a legtöbben fel is vették az oltást, amely a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen. A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt. A 12-19 éves korosztály 45%-a, a 20-59 éves korosztály 64%-a, a 60 év felettiek 84%-a már oltott. Annak sem késő, aki még nem vett fel az oltást. A regisztrációs honlap és az internetes időpontfoglaló is folyamatosan nyitva van.

 

Kik tudnak regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon?

  • Minden Magyarországon élő magyar állampolgár (12 év feletti gyermekeket is tudnak regisztrálni a szülők)
  • Külhoni magyarok (magyar állampolgárok, magyar igazolvánnyal rendelkezők)
  • Külföldön élő magyar állampolgárok
  • Magyarországon élő külföldiek (számukra angol nyelven is elérhető a regisztrációs felület https://vakcinainfo.gov.hu/registration)
  • Kérjük, hogy a regisztráció során különösen figyeljenek a személyes adatok, okirat azonosítók, elérhetőségek pontos megadására!

    A regisztráció során megadott adatok ellenőrzése és érvényesítése néhány napot vesz igénybe. Ezt követően, az érvényes regisztrációval rendelkezők (külön értesítés nélkül) automatikusan tudnak az interneten időpontot foglalni az oltásra. Időpontfoglaló: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas

    A Magyarországon élő külföldiek és a külhoni magyar állampolgárok, illetve magyar igazolvánnyal rendelkezők regisztrációjának ellenőrzése több napig eltarthat, ők a regisztráció során megadott email címükre külön értesítést kapnak a regisztráció érvényesítéséről és az időpontfoglalás lehetőségéről.

    Július elejétől Magyarország megnyitotta az oltás lehetőségét a szomszédos országok határ menti lakói számára is. Ők előzetes regisztráció nélkül is jöhetnek Magyarországra felvenni az oltást, a regisztrációjuk a kórházi oltóponton történik.

    Hozzájárult az Országgyűlés hétfőn a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény hatályának meghosszabbításához, így az 2022. január 1-jéig érvényben marad. A Ház erről 112 igen szavazattal, 25 ellenvoks mellett döntött, tartózkodás nélkül. Az igazságügyi tárca államtitkára a módosítás parlamenti vitájában elengedhetetlennek ítélte a veszélyhelyzet meghosszabbítását, mert csak így biztosítható a hatékony és gyors döntéshozatal ahhoz, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségekre rugalmasan lehessen válaszokat adni a negyedik hullámban is. Völner Pál azt hangsúlyozta, hogy az új vírusvariánsok korábban nem tapasztalt gyorsasággal és következményekkel terjednek, ezért a negyedik hullám küszöbén elengedhetetlen a fokozott és hatékony védekezés lehetőségének biztosítása. Az előterjesztés indoklása szerint a kormány elsődleges célja, hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét, valamint mérsékelje a gazdasági károkat és megőrizze a munkahelyeket. A világjárvány elleni védekezés elmúlt másfél éve bebizonyította, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták ezeket a célokat – olvasható az előterjesztésben. Az Országgyűlés az eredetileg idén februárban, 90 napos hatállyal elfogadott törvényt elsőként májusban hosszabbította meg, az őszi parlamenti ülésszak első ülésnapját követő 15. napig, vagyis október 5-ig. Most ezt a határidőt tolja ki a Ház januárig. A törvényben rögzítették, hogy a kormány a veszélyhelyzetet korábban is megszüntetheti.

     

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

    origo.hu

    Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

    borsonline.hu

    Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

    ripost.hu

    Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

    magyarnemzet.hu

    Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

    origo.hu

    Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

    astronet.hu

    Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

    ripost.hu

    3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

    ripost.hu

    Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

    ripost.hu

    Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

    ripost.hu

    Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -