Karácsony belesodorna minket a háborúba

POLITIK
4 éve

Ki vágta fel a tortát és kié volt az első szelet a FIDESZ születésnapján?

31. születésnapját ünnepelte az országnak immár negyedszer kormányt és miniszterelnököt adó FIDESZ. A most nem kerek évfordulót a párt Lendvay utcai székházában, a gyönyörû villa dísztermében köszöntötték, nemcsak az alapító tagok.

Szerző Ripost

Régi ismerősök állták körül az asztalt, többen már deresedő halántékkal a Fiatal Demokraták immár 31. születésnapján.

A helyszín szokásosan a párt Lendvay utcai székháza. Nemcsak az egykori pártalapítók voltak jelen, meghívtak más fontos a párt életében meghatározó szerepet játszó vendégeket is.

Mondhatni meglepetésvendégként ott volt az egykori egyetemisták tanára, Stumpf István alkotmánybíró is.

A torta,  - mi is lehetett volna más,- narancssárga színben pompázott.

 

A tortavágó kés természetesen a házelnököt, Kövér Lászlót illette.

Õ ugyanis az egyes számú tagkönyv birtokosa, egyike a FIDESZ-t 1988-ban megalapító 37 ifjú politikusnak.

 

Fiatal és még fiatalabb demokraták. Gulyás Gergely a miniszterelnökséget vezető miniszter még csak első osztályos kisdiák volt 1988-ban, amikor a FIDESZ megalakult.

A csoportképre éppen, hogy csak ráfért az összes ünneplő. Ismerős arcok Kubatov Gábortól, Bayer Zsolton át Deutsch Tamásig.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes nyilatkozatot tett a Suhajda Szilárdot kutató serpa

origo.hu

Kiderült, lehet-e még gyereke a drogszeánsz után félholt állapotban talált VV Anettnek

borsonline.hu

Álomszép menyasszony volt: Titokban másodszor is férjhez ment az Operett sztárja

vg.hu

Szemfényvesztés Kína extrém gazdasági növekedése

ripost.hu

Lebuktatták a rajongók Nótár Mary-éket

hirtv.hu

Újabb orosz légitámadás érte Kijevet, a légvédelem több tucat rakétát és drónt megsemmisített

origo.hu

Többen meghaltak egy hajóbalesetben

travelo.hu

Fluoreszkált a velencei Canal Grande vize a Rialto hídnál

ripost.hu

Titokzatos fekete szépséggel kapták lencsevégre Bereczki Zoltánt

ripost.hu

Legalább 119 ufó zuhant le a Földre, júniusban nyilvánosságra hozzák a bizonyítékokat

ripost.hu

„Szilárdhoz méltó gondolatok” – így búcsúzott a magyar énekes Suhajda Szilárdtól

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-