3 éve

Szijjártó Péter is pályára lépett a tegnapi Vidi-meccsen

Nem csalás, nem ámítás, fogta magát és kifutott a zöld gyepre. Méghozzá a csapatkapitány Juhász Roland közvetlen közelében. Azóta is csak ezt hallgatja az egész család.

 

Még mielőtt tényfeltáró riportok sora tárja fel az igazságot, öntsünk tiszta vizet a pohárba.

Azt a 7 éves kisfiút, aki tegnap, a Mol-Vidi- BATE Boriszov összecsapáson kikísérte a pályára a székesfehérvári csapat kapitányát, Szijjártó Petinek hívják. Mondhatnánk ifjabb Szijjártó Pétert is, hiszen mi tagadás, ő a külgazdasági és külügyminiszter fia.

 Aki a meccs óta csak erről az estéről beszél az osztálytársainak. Hogy került a Groupama Aréna gyepére, méghozzá a csapatkapitánnyal, Juhász Rolanddal, kéz a kézben kivonulva a pályára?

Peti hétéves, és óriási focirajongó, ráadásul idén már komolyan edzeni is kezdett a Dunakeszi Városi Sportegyesületben.  Néha azt is kikönyörgi a szüleitől - akik egyébként szigorúan este 8 órakor ágyba parancsolják -, hogy egyszer-egyszer ott maradhasson az idősebbek edzésén. Amúgy ifj. Szijjártó Peti elszánt Vidi-rajongó, szíve csücske ez a csapat, otthon alig van más téma.

„Figyi apa, a Vidi majdnem bejutott a BL-be és az Európa Liga meg a Chelsea miatt ugyanolyan, mint ha a BL lenne"

– hangzik esténként egy tipikus beszélgetés. Ifj. Szijjártó nyáron legfeljebb amiatt szomorkodott, hogy nagy kedvence, Dzsudzsák Balázs végül nem igazolt a Vidibe.

 Viszont egy álom vált valóra, amikor a csütörtök esti meccsen a másik nagy kedvencet, Juhász Rolandot, a csapatkapitányt ő kísérhette ki a pályára. Azóta csak erről beszél az osztálytársaknak.

Ráadásul pont ugyanolyan csukája van, mint a Vidi csapatkapitányának. Azt is megtudtuk, hogy Szijjártó Peti a jövő hétvégén játssza első igazi meccsét egy Bozsik-tornán, ahol azt reméli, hogy a Juhász Roland-féle focicsuka szerencsét, sőt lehetőleg néhány gólt is hoz majd neki.  

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezektől az országoktól várja Brüsszel az orosz gáz és olaj pótlását - elmondjuk, mindez miért lehetetlen

origo.hu

Putyin szövetségese megnevezte, melyik országot bombázzák először, ha kitörne a harmadik világháború

life.hu

Szinte felismerhetetlen Bruce Willis arca: lesifotó készült az afáziában szenvedő színészről

magyarnemzet.hu

Vidéken és a fővárosban is tarolt a Fidesz–KDNP az időközi választásokon

ripost.hu

Egyre durvábbak a magyar leánybúcsúk

mandiner.hu

Háborús intézkedés: az EU döntött a gáztározók stratégiai feltöltéséről

vg.hu

Ennyit kerestek a magyar úszok a világbajnokságon

travelo.hu

Mozart-golyó csak egy van! A világ egyik legismertebb bombonjának eredete

ripost.hu

GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY AZ EMÉSZTÉSI ZAVAROK ELLEN (X)

life.hu

"Bárcsak egy pohár whiskyvel a kezemben halnék meg!" - Híres nők, akik imádják a barna aranyat

ripost.hu

Így éljük túl idén a kánikulát

ripost.hu

Jobbik-botrány: 2 milliós fizetést ad élettársának Jakab Péter a parlamenti frakció pénzéből

További cikkek

RIPOSTER

Százezrek követték, elpusztult Dió a kisróka - Videó

RIPOSTER

"Madártávlatban" él és dolgozik a képzőművész Ágota

RIPOSTER

Tomajmonostori tragédia: Elkerülheti a börtönt a vétkes sofőr

RIPOSTER

Meleg lesz jövő héten is, de a kánikula még várat magára

RIPOSTER

Halálba ugrott a lángok elől egy csepeli férfi

RIPOSTER

Megérkezett az előrejelzés az időjárásról, te erre számítottál?

POLITIK

Vidéken és a fővárosban is tarolt a Fidesz–KDNP az időközi választásokon

POLITIK

Nem nagy meglepetés, őt bízta meg Macron a kormányalakítással