RETRO RÁDIÓ

Azt suttogják: Fejlövéssel találtak rá az eltűnt magyar nő holttestére

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 06. 14. 18:34

Egy fa tövében, ülve találta meg egy helybéli az egy hete eltûnt nénit Ikerváron. A környékbeliek úgy tudják, hogy az asszonynak lõtt sérülése volt a fején, a rendõrség büntetõeljárást indított.

Holtan találták meg azt a 63 éves nőt, akinek múlt hétfőn veszett nyoma a Vas megyei Ikerváron, erről elsőként a %RIPOST% napilap számolt be kedden. Információink szerint a település szeretett embere otthonából ment el, egy vászon bevásárlószatyrot vitt csak magával, azt ugyanis nem találta a család a szokott helyén a házban.

Napokig, megállás nélkül keresték a 63 éves asszonyt, hétvégén viszont megtalálták az asszonyt, sajnos holtan.

Lapunk úgy tudja, hogy az áldozatra lőtt fejsérüléssel bukkantak,
eleinte nem lehetett tudni, hogy gyilkosság történt-e.

Megkerestük a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnét csak szűkszavú választ kaptunk.

A kapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit

– közölte Kazmar Enikő, szóvivő.

Mivel nem említette az emberölés gyanúját, így valószínűleg más miatt, például engedély nélküli lőfegyver-használat miatt indíthatták a büntetőeljárást, tehát az eltűnt asszony saját maga vethetett véget az életének.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.