RETRO RÁDIÓ

Friss információk a budapesti taxistámadásról, itt járt a késelő

Friss információk a budapesti taxistámadásról, itt járt a késelő
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 05. 26. 08:30

Megkéseltek egy 64 éves taxist péntek hajnalban Budapesten, a támadó elmenekült a helyszínrõl, miután megszerezte a sofõr bevételét.

Csak a szerencsén múlt, hogy nem halt meg az a taxis, amelyiket megkéselt az utasa péntek hajnalban Budapesten. Az ismeretlen, csuklyás férfit a Nagyvárad téren vette fel, Pesterzsébetre vitte az Ady Endre térhez. Ekkor a fiatal férfi elővett egy kést és több mint hússzor nyakon szúrta a 64 éves N. Bélát, akitől elvette a mintegy 20 ezer forintos bevételt és az iratait, majd elmenekült a helyszínről.

A sofőrnek még volt annyi ereje és lélekjelenléte, hogy CB-rádión segítséget kérjen a kollégáitól. Először a taxistársai értek a helyszínre, majd a rendőrök és a mentők, akik életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A taxis egyik kollégája azt írta: a támadót péntek hajnalban több helyen is látták Budapesten, majd felszívódott.

„Feltehetően egy kb. 35-40 éves, 180 centi magas, közepes testalkatú, kopasz, kreolbőrű férfi az elkövető. Az eset idején fekete sportruházatot, a lábszárán világos, jól látható felirattal, kapucnis felsőt viselt. A történtek után kb. 20-25 perccel Kispesten (XIX. ker.) felbukkant az illető a Zrínyi utca, József Attila utca, Árpád utca, Üllői út, Szigligeti utca útvonalon, feltehetőleg menekült, majd nyomát vesztettünk”

– közölte a megkéselt taxis kollégája. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a nyomozók megkezdték az adatgyűjtést, a tettes felkutatását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.