RETRO RÁDIÓ

A postás miatt kaptak bírságot a lakók!

A postás miatt kaptak bírságot a lakók!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 11. 29. 11:05

Hiába akarjuk fizetni a csekkeket, néha még akkor sem sikerül, amikor kikészítettük a pénzt, és a szolgáltató is idõben feladta a számlát.

A X. kerületben több helyen van probléma a kézbesítéssel, többen arra panaszkodnak, hogy azért büntették meg őket, mert a postástól túl későn kapták meg a levelet, és már nem tudták határidőn belül befizetni azt.

Ez több helyen is előfordult, például a Maglódi úton, a Sportligetnél, vagy az Újhegyi lakótelepen is.

Nem tudtam időben befizetni, erre büntetőpótlékot számláztak ki.

- mondta a Kőbányán élő Anikó.

Panaszt tett a Kőrösi Csoma Sétányon lévő postán, ahol jegyzőkönyvezték, majd kivizsgálták a panaszát. Az is kiderült, hogy a lépcsőházban nem egy lakásnál történt ilyen.

Más utcákban is vannak azonban problémák:

„Nálunk, Óhegyen helyettesítő postás volt, és így nem kaptuk meg időben leveleket.”

Egyesek szerint ilyen esetben a postán kell reklamálni, mások viszont azt mondják, hogy a sűrű elnézéskérésen kívül nem történik más.

Ilyenkor eljön a cselekvés ideje, a szolgáltatóhoz kell fordulni.

„Ha a telekomos számla nem jön meg időben, akkor személyesen kell elmenni az ügyfélszolgálatra, és kérni a büntetés visszatérítését. A következő számlán visszafizetik!”

- mondta el Árpád, akinek így sikerült visszaszereznie pénzét.

Persze van, aki szerint az egyetlen megnyugtató megoldás, ha elektronikus számlára váltunk.

„Mi a kukában találtuk meg a leveleinket! Én meguntam, és áttértem az e-számlára, azóta nincs baj!”

Az ügyben a Magyar Posta Zrt.-t és a Telekomot is kerestük, még nem kaptunk tőlük választ.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.