RETRO RÁDIÓ

A vihar miatt az autóban hozta világra gyermekét a zalai nő

A vihar miatt az autóban hozta világra gyermekét a zalai nő
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 07. 10. 18:24

Az anyánál a hidegfront hatására indult be a szülés. A kis Csenge egy autó elsõ ülésén, a tomboló vihar közepén sírt fel elõször szülei legnagyobb megkönnyebbülésére.

A tomboló viharban indult be a szülése egy zalagyömörői nőnek. Igaz, még egy hete hátra volt, a hirtelen lecsapó hidegfront beindította a szülést. Férjével azonnal autóba pattantak, de a kórházig már nem jutottak el: a kis Csenge végül az útszélén állva, egy VW Golf első ülésén jött világra.

Egy másodpercen belül felsírt

A szülők félúton már hívták a mentőket, hogy nem tudnak tovább haladni, így telefonon szakszerű segítséget kaptak, és két perccel a kicsi világra érkezése után a mentők oda is értek a helyszínre. A kismama, akinek Csenge a harmadik gyermeke, egyelőre még az ajkai kórházban pihen. „Mindketten nagyon jól vannak” - mondta a %RIPOST%-nak az egyik szomszédasszony. Majd azt is elárulta: mivel a nő az anyósülésen félig fekvő, félig ülő helyzetben hozta világra gyermekét, gyorsan történtek az események.

Hallottam, hogy baj volt, mert nem sírt fel a baba, de ez nem igaz. Egy másodpercen belül sírni kezdett, és azóta is remekül van!

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.