RETRO RÁDIÓ

Verést kapott étel helyett az idős asszony

Verést kapott étel helyett az idős asszony
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 06. 11. 19:46

Éveken át elhanyagolta, éheztette a gondjaikra bízott 80 éves asszonyt az a testvérpár, akik ellen most vádat emelt az ügyészség.

A 60 éves kunszenmiklósi férfi és 65 éves nővére még 2008-ban kötöttek eltartási szerződést az 1934-ben született, önmagáról gondoskodni nem tudó asszonnyal, - tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A szerződés szerint a testvérek a tartás fejében megkapták az idős nő kunszentmiklósi házát, ahol a férfi együtt lakott az asszonnyal, míg nővére a közelben élt. A tartási szerződésben a megegyeztek abban is, hogy legalább napi egy meleg ételt adnak neki, mosnak, takarítanak és rendben tartják a telket. A néni gondozását, ápolását, gyógyíttatását is vállalták.

Ezek közül viszont egyik sem teljesült, az idős asszony részére még az alapvető létfeltételeket sem biztosították.

Alig evett a néni

A ház szinte lakhatatlanná vált, piszok, bűz áradt mindenhonnan, ahol rágcsálók is megjelentek.

Az idős néni lavórban, mosószerrel tisztálkodhatott, tiszta ruhát sem kapott.

- tájékoztatott az ügyészség.

A lesoványodott asszony méltatlan körülmények között élt, rendszertelenül táplálkozott, mert főtt ételről „eltartói” nem gondoskodtak, szinte éheztették.

Verte az asszonyt

Az ügyészség szerint a férfi bántalmazta is az idős asszonyt: tavaly ősszel részegen ököllel ment neki és a tanya kapuján kilökte a nénit.

Amikor a földre került, még tovább ütötte.

Estig nem is mert visszamenni a házba, A férfi a következő két napon ismét kizavarta a ház elé az asszonyt, és ismét megverte.

A testvérpár még szabadlábon védekezhet.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.