POLITIK

A védettségi igazolvány ellen hergel Czeglédy

Terjedelmes Facebook-posztot tett közzé Gyurcsány ügyvédje, Czeglédy Csaba, a DK szombathelyi képviselőjelöltje. A politikus a bejegyzésben polgári engedetlenségre buzdítja a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezőket, akik szerinte „másodrendű állampolgárok saját hazájukban”.
  • Szerző: RIPOST

Gyurcsányék ügyvédje szerint „újabb törésvonal mentén szakad ketté a magyar társadalom: vannak az igazolvánnyal rendelkezők, valamint az azzal nem rendelkezők”. Czeglédy állítja: az utóbbiak dühe jogos, és mivel az „oltás nem kötelező”, ezért polgári engedetlenségre hívja azokat, akik nem rendelkeznek igazolvánnyal.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Balról jobbra: Czeglédy, Gyurcsány, Dobrev

Akit nem akarnak oltási igazolvány nélkül beengedni bármilyen helyre, dokumentálja az ellene elkövetett jogsértést (tanúkkal, vásárlók könyvébe – panaszkönyvbe – való beírással vagy akár videófelvétel készítésével, ugyanis ez esetben a felvétel a jogsértés bizonyítéka, így készítése és felhasználása célhoz kötött), majd forduljon az Alapvető Jogok Biztosához az őt közvetlenül ért hátrányos megkülönböztetés miatt” – írja posztjában a DK politikusa. Szerinte az, hogy valaki oltott-e vagy sem, egészségügyi személyes adat, ezért sem étteremben, színházban, sportrendezvényen senkinek nincsen joga ahhoz, hogy más egészségügyi személyes adatát megismerje.”

Írásában Czeglédy Csaba egyszer sem tér ki arra, hogy a kártyával nem rendelkezők az általa felvázolt helyzetet akár az oltás felvételével is megoldhatnák. Ezzel kapcsolatban csak annyit írt, „nem foglalok állást abban a kérdésben, hogy a vakcinák segítenek-e vagy sem”.

Bár a baloldal mára sértődötten kéri ki magának az oltásellenesség vádját, az ellenzék a járvány kezdete óta a legalantasabb vádaskodásokkal, szemenszedett hazugságokkal támadta a kormány valamennyi védekezési intézkedését, így azt is, hogy nem csupán Brüsszelre támaszkodva szervezte meg a vakcinák beszerzését. A baloldal áskálódásának egyik szomorú szimbólumává vált, hogy az oltásellenességben élen járó DK két politikusa is elhunyt a járványban, egyikük pedig maga is részt vett az oltásellenes hangulat kialakításában. A jelek szerint Penz András a saját pártja hatására utasította el a vakcinát, ami megmenthette volna az életét.

a baloldal mára sértődötten kéri ki magának az oltásellenesség vádját, és letagadná azt, hogy a járvány kezdete óta, a legalantasabb vádaskodásokkal, szemenszedett hazugságokkal támadta a kormány valamennyi védekezési intézkedését.

Penetráns uszítás baloldali módra

A baloldal segítségnyújtás helyett elsőként a kormányzat felelős döntéshozóit próbálta meg bemocskolni, hitelességüket aláásni. „Koronavírusra egy békemenet, megelőzésre egy miatyánk? A hülyeségvonaton nincs fék, Kásler Miklós többszörösen bizonyította tudatlanságát és a kormány felkészületlenségét a járványhelyzetre. Itt az ideje, hogy Kásler Miklóst eltávolítsák pozíciójából, a 10 parancsolat olvasgatása helyett pedig haladéktalanul kezdjék szervezni az egészségügy megfelelő felkészítését a járványra” – írta közleményében a Jobbik.

Szabó Tímea pedig úgy fogalmazott a miniszterről, hogy „ilyet épeszű ember nem csinál, csak egy hentes – Orbán Viktor ezt pontosan tudja, de semmi máson nem jár az esze, mint a járványkezelés alatt is a lopáson, és hagyja, hogy az ilyen szervilis, hozzá nem értő ostoba emberek, mint Kásler Miklós végezzék ezt a hentesmunkát” – jelentette ki a Párbeszéd politikusa. Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó pedig úgy fogalmazott, „én nem 133 bátor embert látok itt, hanem 133 aljas embert, aki ezt végig tudja csinálni. […] Hány ember fog abban meghalni Magyarországon, hogy nem jutott hozzá az alapvető egészségügyi ellátáshoz?”

Gyurcsány Ferenc pedig arról értekezett, hogy Orbán Viktor a bosszú embere. „Itt állunk a járvány közepén. Ezer milliárdok kellenének hatásai kezeléséhez. Neki meg mi jut eszébe? Elvenni a pártoktól pár száz millió forintot. […] Itt áll előttünk egy kicsinyes gazember. Politikust játszik. Államférfiúi szerepben tetszeleg. Közben csak egy görcsrángatta útonálló” – jelentette ki. De a penetráns gyűlöletkeltésből kivette a részét a Momentum elnöke is. „Az elmúlt napok tükrében sajnos egy ilyen ember Orbán Viktor is, a járvány vámszedője, aki arra használja fel a koronavírust, hogy beszüntesse a magyar parlamentet, és a kétharmados mameluk többségét még utoljára felhasználva egy személyben kormányozhasson” – uszított Fekete-Győr András.

Álhírgyártás nagyüzemben

A baloldalnak azonban nem volt elég a puszta gyűlöletkeltés, hanem módszeres álhírgyártásba kezdett, tette ezt valósággal nagyüzemi módon. Ennek egyik „ikonikus” esete volt, amikor az MSZP-s Korózs Lajos álmentőssel készített kamuvideóval támadta a járvány elleni védekezést. A felvételen szereplő Németh Athina azt állította, hogy a kórházak kiüresítése miatt a hazaszállított betegek kilencven százaléka meghalt. Némethről azonban kiderült, hogy beteges hazudozó, aki sohasem volt mentőápoló, kuruzslásért viszont korábban elítélték már. Szabó Tímeát azonban ez sem gátolta meg abban, hogy az álmentős hazugságait az Országgyűlésben is megismételje azzal az összegzéssel, hogy „Orbán Viktor és Kásler Miklós ezek szerint, szó szerint a halálba küldenek sajnos embereket”. De ugyancsak Szabó volt az, aki a parlamentben teljesen alaptalanul állította, hogy az egész világon Magyarországon halnak meg a legtöbben a koronavírus-járványban. Mindeközben a DK azt az álhírt terjesztette, hogy a védekezésben és tesztelésben részt vevő orvostanhallgatók nem kapnak megfelelő védőfelszerelést, és krónikus beteg hallgatókat köteleznek Covid-védekezéssel kapcsolatos szolgálatra. Gyurcsányék tették ezt úgy, hogy a valóságban az egyetemisták minden szükséges felszerelést (plexi arcvédő pajzs, FFP2 maszk, gumikesztyű, védőköpeny) megkaptak, a részvételük pedig önkéntes volt. A DK továbbá lejárató videót is készített Orbán magára hagyja a magyarokat címmel, amiben többek között azt állították, hogy nincsenek lélegeztetőgépek. Gyurcsányék ezt annak ellenére hazudták, hogy a kormány az akkor szükségesen felül még több ezer lélegeztetőgépet vásárolt arra az esetre, ha a fertőzések száma hirtelen jelentősen megnőne.

Oltásellenes kampány teljes mellszélességgel

A baloldal a rágalomhadjárattal párhuzamosan kezdett bele az oltásellenes kampányba, amelynek élére kétségkívül Gyurcsány Ferencék álltak. A DK ugyanis petíciót indított „a szabad vakcinaválasztásért”. – Mi, európai magyarok követeljük, a kormány tegye lehetővé, hogy az emberek eldönthessék, milyen készítményben bíznak meg. A 133 bátor ember pedig nyugodtan adassa be magának az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett, ellenőrizetlen kínai vakcinát, ha annyira bíznak benne – jelentette ki Arató Gergely. A DK később a közösségi térben is azt hangoztatta a keleti vakcinákkal kapcsolatban, hogy „Orbánék ne a magyar embereken kísérletezzenek”, egyúttal követelték, hogy „ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség”. Mindeközben Komáromi Zoltán, a DK egészségpolitikusa egyenesen „emberkísérletnek” nevezte az orosz vakcinák használatát, Vadai Ágnes pedig Szlávik János infektológus szakorvost támadta a Facebookon. „Kérdéseink vannak: 1. Mikor lesz európai engedély? 2. Tényleg jó-e mindenkinek? 3. Valóban biztonságos-e? 4. Volt-e politikai nyomás a magyar hatóságokon az engedélyezés során?” – írta Vadai.

Gyurcsányék álltak a vakcinaellenes kampány élére
Fotó: Facebook/Demokratikus Koalíció

Magukat soron kívül oltatták be

A keleti vakcinák elleni hergelésből persze a többi baloldali párt sem maradt ki. „Ahogy a kínai vakcina esetében, úgy valószínűleg most is »odaszólt« azért a miniszterelnök, hogy érdemes lenne minél előbb engedélyezni a magyarországi felhasználást. Veszélyes, és a védőoltásokba vetett általános bizalmat is rombolja, hogy Orbán Viktor így próbál baráti gesztusokat tenni Vlagyimir Putyinnak” – írta közösségi oldalán Fekete-Győr András. A Jobbik elnöke, Jakab Péter pedig úgy fogalmazott, hogy „Orbán Viktor mivel akarja oltatni a magyar embereket? A kínai, elavult technikájú, ki tudja milyen eredetű vakcinával”. Hasonló húrokat pengetett az MSZP elnöke, Tóth Bertalan is, aki szerint „egy teljesen vizsgálat nélküli, szakemberek által meg nem erősített hatékonyságú oltóanyagról bejelentik, hogy több millió idős ember beoltására alkalmas”. A baloldal gátlástalanságát mutatja, hogy miközben a keleti vakcinák ellen kampányolt, számos politikusuk, így Hiesz György Gyöngyös, illetve Újbuda DK-s polgármestere, László Imre is soron kívül oltatta be magát, de így jutott vakcinához Gyurcsány Ferenc is.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?