KÜLFÖLD

Terroristának vélt egy 6 éves, Down-kóros gyereket a tanár...

Ez az eset tartja most lázban az amerikai közvéleményt. "Az emberek elvesztették az eszüket" - írta Twitter üzenetében egy közismert muzulmán aktivista. Merthogy a fiú muszlim családból származik.
  • Szerző: SZM

Talán még emlékeznek a 3 hónapos baba esetére, akit bekérettek a londoni amerikai nagykövetségre, mert a nagypapája véletlenül rossz helyre tette az X-et a vízumkérő lapján. Amellé a kérdés mellé, amely így szólt: "szándékában áll-e, vagy bármikor volt-e kapcsolata  terroristákkal, kémekkel, szabotázzsal vagy népirtással?”

Rendnek persze lennie kell és most történt egy ehhez némileg hasonló eset a Pearland kisvárosában, Texas államban található általános iskolában.

A tanárnő úgy hallotta, hogy az egyik órán a beszédhibás és értelmi fogyatékos, Down kóros, 6 éves kisfiú mintha azt mondta volna, hogy “Allah Akbar” és “bumm”.

Ezt azonnal jelentette is a rendőrségnek és az ügy kitudódott.
“Ez nem lehet igaz, a fiam nem is tud beszélni. A tanárnő terroristának tartja, de ez hülyeség. Az egész csak diszkrimináció, semmi más” – mondta a fiú apja, Maher Szulejmán, aki hozzátette, hogy a családja napok óta sír és szenved az eset miatt.

A rendőrség már visszadobta a labdát azzal, hogy ez nem rájuk tartozik, de a gyermekvédelmi hatóságok még vizsgálják az esetet.