KÜLFÖLD

Szívszorító: gyógyulása után vesztette életét a rákos édesanya

Lindsey Bratherton három éves küzdelmét vesztette el a rákkal szemben, mert gyógyulása után kihagyta a kenetteszteket.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Szívszorító történetüket egy anya osztotta meg a nyilvánossággal, miután 35 éves korában meghalt az élettársa a rák miatt.

Lindsey Brathertont még 2017-ben diagnosztizálták méhnyakrákkal, amit egy hosszú és kemény küzdelem követett. Hiába lélegezhetett fel néhány hónapra, miután az orvosai azt mondták, teljesen kigyógyult a rákból, végül mégis az életét követelte a betegség.

Februári gyógyulása után, pár hónap múlva arról tájékoztatták Lindseyt, hogy a rák ismét megtámadta, sőt az egész testében elterjedt. A 35 éves nőnek ekkor azt mondták, hogy ez már végleges, és hetekkel később meg is halt.

Lindsey partnerét és három közös nevelt gyereküket hagyta hátra. Élettársa, Claire azért is vállalta, hogy elmeséli a tragikus történetüket, mert szeretné mindenki figyelmét felhívni a kenettesztek fontosságára.

„A teszteket öt perc alatt el lehet végezni, és ennyivel megmenthetjük az életünket. Ha Lindsey is elment volna, akkor még ma is itt lehetne velünk” – árulta el a Mirror oldalának Claire, aki hozzátette, lelki társa számára az jelentette a legnagyobb gondot, hogy későn vett részt a szűrésen, és így nem tudták időben elkezdeni a kezelését.

„Tele volt élettel. Amikor diagnosztizálták a rákkal, soha nem adta fel. Februárban azt mondták, meggyógyult, de nyolc héttel később az egész testén eluralkodott, és hetekkel később meghalt. Nem tudom, hogyan volt képes mindezen keresztül menni. Ő volt a legerősebb ember, akit valaha ismertem. Állandóan dolgozott, de szeretett engem és a gyerekeket is” – nyilatkozta a családanya.

A nő családja most egy gyűjtést szerveznek, hogy meglegyen a kellő összeg a sírjára, mit szeretett volna.

címkék:
És ezeket olvastad már?