RETRO RÁDIÓ

Szívszorító cukiság: vakvezető kutyát kapott a vak golden retriever!

Szívszorító cukiság: vakvezető kutyát kapott a vak golden retriever!
Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 09. 24. 19:30

„Mára elválaszthatatlanok lettek egymástól, szinte mindent együtt csinálnak” – fogalmazott a kutyusok gazdája.

Vakvezető kutyát kapott Oko személyében Tao, a 11 éves golden retriever, aki múlt évben veszítette el a látását egy gyógyíthatatlan zöldhályog (glaucoma) következtében – írja a Daily Mail internetes kiadása.

Az angliai Somerset megyében élő kutyusok gazdája elmondta: Tao sokkal boldogabb, amióta társat kapott maga mellé. Az öreg és teljesen vak kutya feltétel nélkül megbízik, és mindenhova követi a mindösszesen 8 hetes társát.

Tao tavaly év végén veszítette el a látását. A gazdája elmondása szerint a tragédia kevesebb, mint 24 óra alatt következett be. „Reggel még jól volt, este viszont már a fejét rázta, a szemét pedig alig bírta kinyitni. Azonnal elvittem állatorvoshoz, de már nem tudtak segíteni rajta. Műtéti úton kellett eltávolítani a szemeit. Minden annyira gyorsan történt, hogy fel se fogtam igazán a dolgot. Napokig zokogtam...” – fogalmazott.

Szeme világának elvesztése után Taonak új parancsokat és jelszavakat tanítottak, hogy könnyebben tájékozódjon. A kutya hamar alkalmazkodott az új helyzethez, de ismeretlen környezetben még így is nagyon nehezen boldogult egyedül. A gazdi ezért döntött úgy, hogy Tao társat kap, méghozzá egy kölyökkutya, a nyolchetes Oko személyében.

„Okot arra próbáljuk kiképezni, hogy minden helyzetben segítse Taot. Nagyon örülünk, hogy csaknem azonnal egymásra találtak. Mára elválaszthatatlanok lettek egymástól, szinte mindent együtt csinálnak” – fogalmazott a gazdi.

A kutyusoknak egyébként hivatalos Instagram-oldala is van, amit több mint 18 ezren követnek. A rajongók nagy örömére a gazdi napi rendszerességgel oszt meg cukibbnál cukibb fotókat és videókat a golden retriverek kalandjairól. (Az oldal követése erősen ajánlott!)

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.