Létrehozva: 2020.02.11.

Sokkoló: nőtt a szélvihar halálos áldozatainak száma

Svájcban is életét vesztette egy ember, és így már legalább nyolc halálos áldozata van a nagy területen tomboló, Ciara nevű szélviharnak Európában – jelentette az AFP francia hírügynökség kedden.

Szerző Ripost

Az áldozat egy 36 éves férfi, aki autójával a szél miatt egy kamion pótkocsijával ütközött a nyugati Fribourg város közelében. A balesetben három másik ember megsérült – írja az MTI.

Fotó: MTI

A helyi meteorológiai szolgálatok tájékoztatása szerint a Svájc középső részén fekvő Uri kantonban keddre virradóra óránként 202 kilométeres sebességű széllökéseket is mértek.

Nidwalden kantonban a viharban leszakadt egy villanyvezeték, ami tüzet okozott, és bár ezt sikerül hamar eloltani, a környéken élők egy időre áram nélkül maradtak.

A Ciara vasárnap óta legkevesebb hét másik embernek is a halálát okozta Európa-szerte, többtucatnyian megsérültek, komoly fennakadások voltak a közlekedésben, és az anyagi károk is jelentősek.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

ripost.hu

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak