KÜLFÖLD

Rés a határon. Május elejéig már 2100 bevándorló érkezett Tirolba!

Úgy tûnik, hogy minden igyekezet ellenére a legtöbb migráns továbbra is Olaszország felől érkezik Ausztriába. Ráadásul a németek is visszaküldtek nekik 606 szökevényt.
  • Szerző: SZM

Az ausztriai Tirol tartomány vezetői állandó vitában állnak az olasz kormánnyal, hogy állítsák meg a főként Nigériából, Szomáliából, Eritreából és Ghánából érkezőket. Sőt, a tavalyi év elején az osztrák belügyminiszter azzal fenyegette meg az olaszokat, hogy ha nem történik változás, lezárják a Brenner hágót.

Ennek ellenére, a helyzet azóta sem változott. A Krone írása szerint csak az idén, eddig 2100 bevándorlót kaptak el a rendőrök Tirolban. Ez azt is jelenti, hogy minden igyekezet ellenére a legtöbb migráns továbbra is Olaszország felől érkezik Ausztriába.

Közülük 149 bevándorló tehervonatok alvázán próbált meg bejutni az országba. Háromszor annyian viszont azt gondolták, hogy személyvonaton is el tudják érni a céljukat.

Volt aki gyalog, volt aki autóbuszon próbálkozott.

Érdekes, hogy az elfogott bevándorlóknak csak alig 10 százaléka kért
menedékjogot Ausztriában.
158 főt visszavittek Olaszországba, viszont
Németországból is visszatoloncoltak Ausztriába 606 migránst.
Hogy a többiekkel mit tesznek, azt még nem tudni.