Létrehozva: 2016.03.26.

Reális veszély: ma újra lecsaphat az Iszlám Állam!

A legkönnyebb olyan helyszíneken terrorakciót elkövetni, ahol nagy tömeg van. Na, ilyen programból lesz ma bõven, még Magyarországon is.

Az biztos, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet már most elérte egyik kitűzött célját: sikerült félelmet gerjeszteni az európai emberek között. Jól mutatja ezt, hogy már most arról beszélnek a szakemberek, hogy jobb lenne egyes meccseket a futball Európa-bajnokságon elhalasztani, vagy legalábbis zárt kapuk mögött megrendezni. 

Azonban a baj az, hogy nem kell olyan sokáig várni. Már ma több olyan mérkőzés lesz Európában, ami egy előre megtervezett terrorakció melegágyaként szolgálhat. A legnagyobb érdeklődésre minden bizonnyal a Németország-Anglia mérkőzés tesz szert, ez azt is jelenti, hogy a leginkább ott kell majd a hatóságoknak készenlétben állniuk. A meccset ráadásul a német fővárosban, Berlinben játsszák. Ez lehetne a harmadik főváros, ahol nagyszabású merényletet követnek el a terroristák. A németek egyébként is tartanak tőle, hogy ők az Iszlám Állam következő célpontja. 

Nem ez lenne az első

Sajnos elég fél évet visszaemlékeznünk, akkor Párizsban akartak a merénylők egy barátságos meccsen bombákat felrobbantani. Szerencsére a biztonsági emberek figyeltek, és nem engedték be a gyanúsan viselkedő öngyilkos merénylőket a stadionba. Akkor is a németek voltak a franciák ellenfelei. Pénteken pedig Bagdadban robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő, a tett 29 halottat és 71 sérültet eredményezett.

Mi várható Magyarországon?

Ma este itthon is fontos mérkőzést tartanak. A horvátokat fogadjuk egy barátságos meccs keretében. A Fradi stadionban telt ház lesz, így a biztonság kedvéért jobban teszi mindenki, ha kellő odafigyeléssel megy a stadionba.

 

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Hozzáment örökbefogadott fiához egy anya, majd döbbenetes ok miatt váltak el

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban