KÜLFÖLD

Mellbevágó: halálra kínozták a 3 éves angyalarcú kislányt

Az édesanya éppen éjszakai műszakos volt, amikor élettársa megölte kisgyermekét.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Egy michigani kislány meghalt, egy nappal azután, hogy a gyermekvédelmi szolgálat ellenőrizte őt és édesanyját.

A három éves Trinity Chandler-t december 19-én, szombaton édesanyja élettársa, Samuel Lester Smart meggyilkolta. Hogy megéljenek a nő éjszakai műszakot vállalt a helyi idősek otthonában. Akkor is dolgozott, mikor barátja megölte kislányát.

Pénteken a gyámügyesek tettek látogatást a családnál, mert bejelentést kaptak az óvodából, hogy Trinity kezén véraláfutásokat láttak. Ashley Brown a gyermek óvónője azonban hónapokkal korábban jelentette a gyerekbántalmazást, ezért már állítólag nem voltak sérülések a kislányon.

„Véraláfutásos volt a keze és a szeme alatt is fekete foltok voltak. Ha időben ellenőrzik, elvihették volna egy biztonságos helyre a nyomozás végéig” – mondta a CrimeOnline oldalának Brown.

„Semmi sem történt. Nem vitték el. Reméltük, hogy tenni fognak valamit, de nem így történt” – tette hozzá megtörten. A fordulat pedig ez után következett be. A Michigani Állami Rendőrség nyomozója a szerint, egy nappal Trinity halála előtt készített videóban látható, hogy sérülések borítják a testét. Később a boncolás bebizonyította, hogy a három éves kislányt halálra verték.

A férfinak kedden kellett bíróság elé állnia, amikor is tagadása ellenére bűnösnek találták. Gyermekbántalmazás és kínzás vádjával jelenleg őrizetben tartják a végleges ítélet hirdetésig.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?