KÜLFÖLD

Megrendszabályozzák a tehénszellentést Kaliforniában

Lehet, hogy hínárral kell majd őket etetni. Túl sok metánt eregetnek. Veszélyben a Föld.
  • Szerző: SZB

Az Egyesült Államokban elsőként Kaliforniában tesznek kísérletet arra, hogy csökkentsék a tehenek által kibocsátott metánt, amely még a szén-dioxidnál is károsabb üvegházhatású gáz - írja a Rare.

A szarvasmarhák három úton is ontják magukból a metánt: szellentéssel, böfögéssel és béltartalmuk ürítésével.

A tervek szerint az állattartásból származó metánkibocsátást 2030-ra a 2013-as mennyiség 40 százalékára kívánják csökkenteni a napfényes államban. Az új, szigorúbb szabályozás 2024-ben lépne életbe.

Két lehetőség, mindkettő drága

A metánkibocsátás csökkentésének egyik módja lehet, hogy megkövetelik a gazdáktól: változtassanak az állatok étrendjén. Ausztrál tudósok már korábban felfedezték, hogy egy kevés szárított tengeri hínár a tehenek étrendjében csodákat képes: akár 99 százalékkal is csökkentheti az állatok metánkibocsátását.

A másik lehetőség, hogy úgynevezett metánemésztőket helyeznek üzembe a gazdák, és a metán elégetésével elektromos áramot állítanak elő. A berendezés azonban egyelőre drágább, mint amennyi haszna van.

Miután Kalifornia az Egyesült Államok legjelentősebb tejtermelő állama, az új szabályok könnyen a tej árának emelkedéséhez vezethetnek, nemcsak náluk, hanem országszerte.

Ha csökkenteni tudjuk a metánkibocsátást, nagyban hozzájárulunk ahhoz, hogy lassítsuk a globális felmelegedés folyamatát

– mondta Ryan McCarthy szakértő. Egy 2006-ban elfogadott törvény miatt a járművek, otthonok és gyárak széndioxid kibocsátását már csökkentették.

Most a mezőgazdaságon és állattenyésztéses a sor. Ez azért fontos, mert az állattartásból származik az üvegházhatású gázok majdnem 15 százaléka. Ennek pedig jó része a marhahús- és tejtermék előállításához, vagyis a szarvasmarhatartáshoz köthető.

És ezeket olvastad már?