Létrehozva: 2019.10.29.

Megrázó részletek derültek ki a Mallorcán eltűnt magyar testvérpárról

A fiú érettségire készült, még a könyveit is magával vitte.

„Jelenleg nincs más tennivaló, mint imádkozni, hogy előkerüljenek” – egy emberként aggódnak a kisvárdaiak azért a testvérpárért, akiknek a múlt héten veszett nyomuk egy mallorcai üdülőparadicsomban. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városból származó 30 éves Orosz Katalint és a 18 éves Orosz Mihályt utoljára egy hete, a Cala d'Or egyik hoteljében látták, ám életjelet napok óta nem adtak magukról.

Borzasztóan megrendítettek a történtek. Először fel sem fogtam, amikor láttam a fotójukat a hírekben. Egy gimnáziumba jártunk Katával, naponta találkoztunk, de már rég nem hallottam felőle. Annyit tudok csak, hogy pár éve Budapestre költözött. Itt, nálunk mindenkit mélyen megérintett az eset, a legrosszabb, hogy tehetetlenek vagyunk, s mi is csak annyit tudunk, amennyit a médiából hallunk” – mondta a Blikknek egy kisvárdai.

A Blikk elérte a testvérpár egyik hozzátartozóját, aki szerint az egész családot lesújtotta, amikor kiderült: Katalinnak és Mihálynak nyoma veszett.

„Mindenkit letört a hír, folyamatosan telefonálunk, hátha megtudjuk végre, mi történt. Az egészben az a legszörnyűbb, hogy egyszerűen nem tudjuk, mit hoz a holnap. Borzalmas az egész a helyzet, a fiú idén érettségizne, még a tankönyveit is magával vitte a nyaralásra. Nagyon lelkiismeretes gyerek” – mesélte szomorúan a rokon, aki bár végtelenül elkeseredett, még nem adta fel a reményt.

Mint arról korábban beszámoltunk, a testvérek kedden jelentkeztek be a mallorcai hotelbe. A személyzet pénteken takarította volna a szobájukat, akkor szembesültek azzal, hogy minden holmijuk ott van, nekik viszont nyomuk sincs. Később kiderült: szerda óta nem aludtak a szálláson. A helyi lapok beszámolója szerint szemtanúk látták, amint a viharos időben egy hullám a tengerbe sodort két embert. A személyleírások alapján a spanyol hatóságok azt valószínűsítik, hogy a magyar turistákról van szó.

A magyar külügyminisztérium arról tájékoztatta a lapot, hogy a testvérpár keresése jelenleg is nagy erőkkel zajlik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat