KÜLFÖLD

Matteo Salvini fejére pályázik az olasz baloldal

Mintha egy előre megírt forgatkönyv szerint próbálnák meg tönkretenni Matteo Salvinit.
  • Szerző: Ripost

A Salvini elleni jogi eljárás az illegális bevándorlókat szállító Open Arms spanyol hajó kikötésének megtiltása miatt indult.

A szenátus 149 tagja Matteo Salvini mentelmi jogának megőrzése ellen szavazott, 147 mellette. A kormánytöbbség pártjai Salvini ellen voksoltak, köztük a Liga egy évvel ezelőtti szövetségese, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) is.

„Emelt fővel haladok előre. (..) Büszke vagyok arra, hogy megvédtem Olaszországot, ismét ezt tenném, lelkiismeretem tiszta” – írta Salvini, aki belügyminiszterként tiltotta meg a hajó kikötését Lampedusán.

A szavazást megelőző felszólalásában Salvini felidézte az Open Arms Líbia és a Dél-Olaszország közötti útját. Hangsúlyozta, hogy a tavaly nyári kikötőlezárás ellenére a spanyol hajó mindenáron Olaszországban akart kikötni. Ezt bizonyítja, hogy többször elutasította Spanyolország segítségét. „Nem mentésről volt szó, az Open Arms tudatosan megsértette a törvényeket” – hangoztatta Matteo Salvini.Kiemelte, hogy a hajó feltartóztatásával a Liga akkori kormányszövetségese, az Öt Csillag Mozgalom és a miniszterelnök, Giuseppe Conte is egyetértett.

Salvini kijelentette: a kormánytöbbség a bíróság elé állítással, politikai perekkel akarja őt és a jobboldalt gyengíteni.„Nem félünk tőletek. Az egyetlen bíróság, amely ítéletet mondhat felettem, az az olasz nép, a választók” – mondta Matteo Salvini.

Megjegyezte, hogy tavaly júliushoz képest hatszor több migráns érkezett, és az év eleje óta Olaszországba érkező több mint 12 ezer bevándorló több mint fele tunéziai és bangladesi, vagyis gazdasági bevándorló.

„A kikötők lezárásával csökkentettük a tengerbe fulladók számát. A nyitott kikötők politikáját folytatók kezéhez a tengeren meghaló emberek vére tapad” – jelentette ki. „Mi úgy gondoljuk, hogy legfőbb kötelességünk az olaszok védelme, a számukra biztosított otthon, munka és nyugdíj, miközben a kormány ugyanezt a migránsoknak adja” – mondta Matteo Salvini.

Az Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet hajójának érkezése, fedélzetén 164 migránssal, egybeesett a tavaly nyári kormányválsággal. Az Open Arms kikötését – 19 nap után – a szicíliai Agrigento ügyésze engedélyezte augusztus 20-án, miközben Giuseppe Conte miniszterelnök benyújtotta lemondását, és ezzel megszűnt az Öt Csillag Mozgalom és a Liga kormánya.

A mentelmi jog megvonása nem jelenti Matteo Salvini automatikus bíróság elé állítását, erről majd az illetékes vizsgálóbíró dönt az ügyészségi munka alapján. Salvini korábban kijelentette, nem egyedül jár majd a bíróságra, viszi magával Giuseppe Contét is, mivel a hajók feltartóztatása a kormány közös döntése volt.

Az olasz baloldal bevett fegyvere, hogy a veszélyesnek tartott politikai ellenfeleiket bírósági eljárásokkal próbálják lehetetlenné tenni, azaz politikai viták helyett a többségében baloldali, liberális bíróságokat használják fel a leszámolásra. Ez a fegyver azonban akár fordítva is elsülhet, a rendkívül népszerű Salvini szavazótáborát gyarapíthatja az ellene indított alattomos hajsza.

Matteo Salvini, a Liga vezetője három hete nyilvánosságra hozta azt az sms-üzenetet, amelyben a brüsszeli EU-csúcson résztvevő Orbán Viktor leszögezte, hogy Magyarország szilárdan Olaszország oldalán áll. Salvini úgy reagált, „Orbán Olaszország mellett áll, miközben a római kormányfő, Conte és a baloldali Demokrata Párt európai barátai Olaszországot támadják”.

Adolfo Urso, az Olasz Testvérek (FdI) politikusa, az Olaszország-Magyarország parlamenti baráti társaság elnöke azt hangoztatta, hogy Orbán Viktor és a visegrádi négyek Olaszország legjobb szövetségesei.

Most fedezi fel mindenki, hogy Orbán és a visegrádi országok Olaszország legjobb szövetségese.

Carlo Fidanza, az Olasz Testvérek európai parlamenti delegációvezetője Twitter-bejegyzésben kijelentette: „Pánik a baloldalon, Orbán Viktor Olaszország oldalára állt, most hogyan fogják továbbra is főgonoszként jellemezni? Nevetségesek”.

Az olasz kormányhoz közeli Il Fatto Quotidiano és más újságok „váratlan gólpassznak” nevezték Orbán Viktor kijelentéseit.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?