KÜLFÖLD

Maddie szülei komoly döntést hoztak, ez mindent megváltoztathat

Az eltűnt kislány szülei egy volt nyomozóval pereskednek, aki szerintük a hitelüket rontotta.
  • Szerző: Ripost

Az Emberi Jogok Európai Bíróságára vitte Kate és Gerry McCann az ügyét. Azért fordultak a strasbourgi szervezethez, mert egy korábbi nyomozó, Goncalo Amaral ellen szeretnének pert nyerni.

EZEKET OLVASTAD MÁR?


Fotó: Europress – AFP/FRANCISCO LEONG

A jelenleg 60 éves Goncalo Amaral vezette a Madeleine felkutatására indított első nyomozást. Később a kislány eltűnéséről könyvet adott ki, amelyben azzal vádolta meg a szülőket, hogy a gyerek halálának eltussolására találták ki, hogy eltűnt.

Az 51 éves házaspár mindkét tagja sikeresen beperelte Amaralt a jó hírnevük megsértése miatt és azért, mert a férfi ezzel akadályozta a keresést.

A párnak 436 ezer font kártéítést ítéltek meg, de a fellebbezés soránt a döntést megsemmisítették. Most a McCann házaspár az Emberi Jogok Európai Bíróságán küzd az igazáért, a bírónak a következő hónapokban kell kiértékelnie kérelmüket.

Maddie McCann 2007 májusában tűnt el Portugáliából. Az ország lakóinak nem tetszik, hogy kártérítésre kötelezhetik az államot, mert már korábban is sokan úgy gondolták, hogy a gyermek a szülők hibájából tűnt el – írja a Mirror.

És ezeket olvastad már?